2025.02.05. 07:00
Bárkiből lehet áldozat. Ez az, ami rettentően terjed a kamaszok között
A visszahúzódó, érzékeny lélek nem bírja feldolgozni a megaláztatást. Bántalmazás, zaklatás: egyre gyakoribb a gyerekek között.

Ennek sosem lesz vége? – teszi fel a kérdést a bántalmazott, akinek lelki sebei nehezen gyógyulnak be
Fotó: Shutterstock
Megpofozták, majd arra kényszerítették, hogy az utcán térdeljen le és csókolja meg bántalmazói cipőjét. Közben trágár szavakat ordibáltak neki, kigúnyolták, kinevették. A kisvárdai fiú a bántalmazás miatt zárkózott lett, iskolába sem akar menni, pszichológusra van szüksége. Bántalmazói talán most is csak röhögnek rajta. Semmi szégyenérzetük nincs, sőt még „menőnek” is hitték, hogy a kisebbet, a gyengébbet kikezdhetik. Kamaszkori csínytevés ez vagy gonoszság? – merül fel a kérdés ilyenkor minden jóérzésű emberben. A múlt héten történt estet videóra is vették, mielőtt kikerült az internetre, ki kellett volna rá írni: „csak erős idegzetűeknek ajánlják”, annyi rajta az erőszak. Ami a legfelháborítóbb, hogy a felvételen látszik, egy cseppnyi szégyenérzet sincs a zaklatókban.

Illusztráció: Shutterstock
Bántalmazás: felnőttkorig hatoló mély nyomot hagy
Az eset a rendőrséghez került, a vármegyei rendőr-főkapitányság széleskörű adatgyűjtést végzett, néhány óra alatt azonosították és előállították a feltételezett elkövetőket, akik a bűncselekményt beismerték. Kisvárdán kedden több százan vettek részt azon a demonstráción, melyen kiálltak a fiú mellett, s melyen elítélték az iskolai bántalmazást és erőszakot – erről mi is beszámoltunk.
Személyi szabadság megsértése miatt büntetőeljárás indult ellenük. Hány hasonló eset rázná fel a társadalom lelkiismeretét, hogy tenni kell valamit ez ellen? Az elsődleges színtér a család, ahol meg lehetne állítani a kamaszok tombolását, persze ez sem teljesen fekete-fehér, rengeteg hatás, szituáció hívhatja elő az agressziót, a fel nem dolgozott sérelmek kivetítését.
Emlékeznek olvasóink a vajai fiúra? 2021-ben lett öngyilkos egy 16 éves fiú, mert bánthatták az iskolában, állítólag nem bírta elviselni az őt ért támadásokat és felakasztotta magát. Akkor azt mondták, hogy az iskolatársak nyomdafestéket nem tűrő módon beszéltek vele.
„A fiú némán tűrte, amikor „homárfejűnek”, „hülyegyereknek” nevezték, jóllehet ennél még cifrább jelzőket is a fejéhez vágtak. Az különösen bántotta, hogy a lányok is nyomdafestéket nem tűrő módon beszélnek vele. Amikor otthon néha-néha szóba került a barátnő téma, a fiú csak elpityeredett. Az édesanya soha nem tud megbocsátani fia zaklatóinak, de úgy gondolja, az sem a családján, sem Gáboron nem segít, ha jogi útra terelné az ügyet, helyette szeretnének békében gyászolni” – írtuk akkor portálunkon. A zaklatók nem kértek bocsánatot tettükért.

Fotó: KM-archív
Megalázás, fájó emlékek
Nem sokkal később 2022 szeptemberében egy 11 éves gyürei kislány lépett a vonat elé, élet-halál között lebegett. A Záhony felől érkező vonat elgázolta a 11 esztendős gyermeket, akit súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállított kórházba. A koponyája súlyosan roncsolódott és a bokája szilánkosra tört. A gyerek a nagyszülőnél nevelkedett, nagypapája állította először, hogy a kislányt az iskolában nem hagyták békén, bántották társai. Szerkesztőségünk kétszer is megkereste az iskolát, ahová a gyerek járt. Először nem nyilatkoztak, majd másodszor már közölték: belső vizsgálatot indítottak az ügyben, amelyben szeretnék kideríteni, hogy valósak-e az iskolában a kislányt ért zaklatásról, bántalmazásról szóló hírek.
Vanda 2023 elejére épült fel a balesetből, a Bors kereste meg a családot Gyürén. „ Butaságot követtem el, de megígértem a családnak, hogy soha többé nem teszek hasonlót – mondta a lapnak Vanda arra kérdésre, hogy miért hozta meg szomorú döntését. Beletörődötten, de megkönnyebbülten válaszolt: sulis dolgok miatt! És hogy miért bántották a társai az iskolában? – Amiért csak tudtak – tette hozzá. Elmondta, haragszik rájuk, a faluban ugyan találkozhat a zaklatóival, de nincs számukra mondanivalója….”
Számos esetben figyelni kellene rájuk, a gyerekek közötti bántalmazás gyakorivá vált. Verbális bántalmazás, kiközösítés, megszégyenítés, csicskáztatás. Sok formája van a zaklatásnak a gyerekek között, s egyik mellett sem szabad szó nélkül elmenni, mert a bántalmazás nyomot hagy a lelkekben.
- A kortárscsoportokban vagy közösségekben megjelenő olyan cselekmény, ami tudatos, fellelhető benne a bántó szándék és folyamatosan fennáll, zaklatásnak hívjuk.
- Az áldozatnak nincs módjában megvédenie magát, közte és a zaklató között állandósul a hatalmi egyensúlytalanság, emiatt az áldozat nehezen szabadul a problémától, pedig lenne számára kiút! – hívta fel a figyelmet a jelekre Oláh Gabriella szakpszichológus.
A bizalomra épülő, biztonságot nyújtó családokban a gyerekek megnyílnak, s beszélnek a problémáikról, ezért fontos, hogy a szülők minden nap beszélgessenek velük, kérdezzék meg, hogy mi történt az iskolában – adta a legfontosabb tanácsot Oláh Gabriella.