2025.02.04. 17:45
Rekordnövekedés a fiatalok jövedelmében: mutatjuk, mennyi most a havi nettó
A 19–29 évesek anyagi helyzetét vizsgálta a K&H ifjúsági indexe. A felmérésből kiderült, rekordmértékben nőtt a fiatalok jövedelme.

A fiatalok sokkal többet keresnek, mint egy évvel korábban
Fotó: Illusztráció: Getty Images
A fiatalok átlagos havi nettó jövedelme 234 ezer forintra nőtt a múlt év végére, szemben az egy évvel korábbi 200 ezer forintos értékkel. Még beszédesebb a statisztika, ha az adatokat 2019-től vizsgáljuk, ugyanis a kicsivel több mint 5 év alatt duplájára emelkedett a fiatalok fizetése – erre mutatott rá a K&H ifjúsági index, amely a 19–29 évesek anyagi helyzetét vizsgálta. A felmérésből az is kiderült, hogy a jelzett korosztályon belül jelentős eltérések vannak: a megkérdezettek 7 százalékának nincs jövedelme, 13 százalékuk 250–300 ezer forintos nettó keresetről számolt be, 9 százalékuk pedig félmillió forintnál is nagyobb összegből gazdálkodhat.

Illusztráció: Shutterstock
Öt év alatt megduplázódott a fiatalok jövedelme
– A rekord nem meglepetés, az utóbbi években ugyanis a bérek emelkedése felfelé húzta a fiatalok jövedelmét is. Az is látszik a 2012 végén indított felmérés hosszabb távú adataiból, hogy 2019 elejéhez képest megduplázódott a fiatalok jövedelme – mondta Rammacher Zoltán, a K&H Lakossági ügyfélszegmens marketingvezetője
A részletes adatok számos eltérésre is rávilágítanak az átlagértéken belül: a férfiak 261 ezres, a nők 205 ezres átlagos nettó jövedelemről számoltak be. Azt már régóta tudjuk, hogy a fővárosi bérek magasabbak, mint a vármegyeszékhelyeken vagy a kisebb városokban, s ezt a K&H felmérése is megerősítette.
Amíg Budapesten 284 ezer forintos nettó jövedelemről árulkodnak az adatok, addig a vármegyeszékhelyeken 265 ezer, a kisebb városokban pedig 178 ezer forint az átlag a 19-29 éves munkavállalók között.
A témáról egy vármegyei fiatalt is megkérdeztünk, aki sokakhoz hasonlóan a fővárosban találta meg a számításait.
A fővárosban több a lehetőség
Szegfű Rékát korábban csak a tanulmányai szólították Budapestre, de ma már a munkahelye is oda köti. Szerkesztőségünknek elárulta, úgy véli, a fővárosban sokkal több munkalehetősége van a fiataloknak, mint vidéken. – Ennek egyik oka, hogy a legtöbb nagyobb vállalat központja Budapesten található, így több embert is foglalkoztathatnak.
Úgy gondolom, a 25 év alattiak szja-mentessége is óriási segítség, hozzám hasonlóan sok fiatal számíthat emiatt magasabb munkabérre.
Erre szükség is van, hiszen hiába több a nyitott pozíció a fővárosban, a megélhetés is drágább, főként a magas lakbérek terhelik meg a pénztárcát – tudtuk meg a fiatal lánytól, aki azt is elárulta, számos pozícióban számíthatnak béremelésre az ifjú munkavállalók, de nem mindegyik cég engedheti meg magának, hogy folyamatosan emelje a fizetést. – Azt tapasztalom, hogy a gyakornoki pozíciókban jellemző nem csupán a próbaidő lejárta után, hanem a felettesek pozitív visszajelzéseinek eredményeként is emelnek a munkabéren. Tehát kifejezetten megéri kiválóan teljesíteni. A kisebb vállalkozások viszont csak ritkán képesek tartani a lépést a nagyobb cégekkel, náluk nem is olyan sűrű a fizetésemelés – tette hozzá.
A K&H ifjúsági felmérésében arról is kérdezték a fiatalokat, mennyire látják bizakodóan a jövőt.
A 19–29 éves korosztály aktív dolgozói optimisták: 10-ből 7-en számítanak arra, hogy a jövőben is emelkedik a fizetésük.
A bizakodók több mint fele kisebb mértékű, infláció alatti fizetésemelésre számít, közel 20 százalékuk pedig jelentősebb béremelést remél.
Szegfű Réka megfordult már a munkaerőpiac közgazdasági és egyéb vállalati közegében is, ahol nehéz feljebb jutni a ranglétrán, s így tekintélyesebb jövedelemre szert tenni.
– Gyakornokként viszonylag könnyű volt elhelyezkedni ebben a szférában, ám onnan már rögösebb az út felfelé: a legtöbb 40 órás állás már betöltött a nevesebb cégeknél, ám a kisebb vállalatoknál, ügynökségeknél egyszerűbb lehet az előrejutás – osztotta meg portálunkkal tapasztalatait a fiatal lány, aki szintén optimistán látja a jövőjét, bár nagyobb összeget csak nehezen képes félretenni havonta a már említett magas megélhetési költségek miatt.
Jövedelem
- A fiatalok átlagos havi nettó jövedelme 234 ezer forintra nőtt a múlt év végére, szemben az egy évvel korábbi 200 ezer forintos értékkel.
- 2019-től kicsivel több mint 5 év alatt duplájára emelkedett a fiatalok fizetése