2025.02.09. 08:30
Újabb magyar innovációs siker a „félvezetők országában”
Három magyar versenyző is díjat kapott, a nyíregyházi diák pedig a dobogóra is felállhatott.

Két negyedik hellyel és egy dobogós helyezéssel térhetett haza a magyar csapat Tajvanból
Fotó: Magyar Innovációs Szövetség
A közelmúltban rendezték Tajvanban a Taiwan International Science Fairt, amin a Magyar Innovációs Szövetség jóvoltából három magyar diák vett részt – tudatta a szövetség. Mint írták, az idei innovációs kiállítás 658 résztvevővel és 233 kutatási projekttel startolt el. A fiatal kutatók több mint 30 országból érkeztek Tajvanba, köztük a három magyar diák is, akik korábban az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián értek el kiváló eredményeket. Egyiküket, Zsigó Dalma Kamillát már nem kell bemutatni olvasóinknak, hiszen korábbi sikereiről rendszeresen beszámoltunk.
Nyíregyházi dobogót hozott az innovációs kiállítás
"Tajvan meghódítására" a „Wibrazz” nevű projektjével utazott, és a számítástechnika, mérnökinformatikus kategóriában a harmadik helyet hódította el. A másik két versenyző, Raposa Bálint, az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium diákja, illetve Ivánka Laura, a The British International School Budapest diákja negyedik helyet értek el. Előbb a kémia, utóbbi pedig viselkedés és társadalomtudomány kategóriában mérettette meg magát.