Felvették a kesztyűt!

2025.02.16. 10:00

Olimpikon volt az ajaki diákok vendége

Az olimpiai ötödik helyezett Kovács Richárd elvarázsolta az ajaki gyerekeket. Az olimpikon mesélt a párizsi emlékeiről, a tornateremben pedig a bokszkesztyű is előkerült.

Olimpikon volt az ajaki diákok vendége

Az olimpiai 5. helyezett Kovács Richárd ökölvívó ajaki látogatásán természetesen a kesztyű is előkerült

Fotó: iskola

Magasra tette a lécet Ajak önkormányzata és az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde, amikor úgy döntöttek: igyekeznek havonta egy alkalommal az ajaki diákokhoz egy-egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéhez kötődő élsportolót, illetve közismert személyt meghívni egy rendhagyó testnevelésórára, vagy osztályfőnöki órára. A szervezők célja, hogy a helyi diákok ezeken a kötetlen beszélgetéseken betekintést nyerjenek az élsport világába, megismerjenek olyan lehetőségeket, kihívásokat, melyek az élet egyéb területein várhatnak rájuk – számolt be az eseményről az iskola. Az első vendégük egy olimpikon volt.  

olimpikon, Kovács Richárd, ökölvívó, boksz, Ajak
Olimpikon járt Ajakon: Kovács Richárd élménybeszámolóját érdeklődve hallgatták a diákok
Fotó: iskola

Olimpikon mesélt a kihívásokról, párizsi élményeiről

A sorozat első vendége egy igazi példakép, a párizsi olimpián súlycsoportjában 5. helyen végzett nyíregyházi ökölvívó volt. Kovács Richárd, a történelem és testnevelés szakos tanár hamar megtalálta a hangot a gyerekekkel, akiknek nemcsak élményeiről, kihívásokról, kitartásról és elkötelezettségről mesélt, majd adott autogramot: a tornaterembe lépve természetesen előkerültek a bokszkesztyűk is. A bokszoló, aki a 2023-as Európa-bajnokságon 63,5 kilogrammos súlycsoportban bronzérmet és olimpiai kvótát szerzett, 2023-ban és 2024-ben is az „Év magyar ökölvívója” lett.

olimpikon, Kovács Richárd, ökölvívó, boksz, Ajak
Az olimpiai 5. helyezett Kovács Ricsi örömmel adott a diákoknak autogramot
Fotó: iskola

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában