2025.02.01. 15:14
A suhanó gyilkos sorra szedi áldozatait, nem válogat
A tavaszias tél előcsalogatja a rollereseket, bicikliseket, motorosokat. Bordás Béla, Nyíregyháza városgondoka szerint a rolleres balesetek elkerülhetőek lennének – azt is elmondta, hogyan.
Ha a havat és a jeget nem is, a tavaszias tél csípős reggeleit még bevállalják a rolleresek. Sajnos, szinte minden napra jut egy olyan baleset, aminek ők az elszenvedői. A hét elején egy férfit kórházba kellett szállítani, mert rollerével nekihajtott egy autónak a nyíregyházi Korányi Frigyes utcán. Bordás Béla városgondnok rendszeresen tudósít rolleres balesetekről, s kérdésünkre elmondta: bár főként a fiatalok körében népszerű, minden korosztály használja, és attól, hogy valaki idősebb, nem biztos, hogy óvatosabb, felelősségteljesebb is.

Fotó: Bordás Béla
Rolleres balesetek: nem tartják be a szabályokat
– Legtöbbször a város frekventált helyeire hívnak, gyakran olyan utakhoz, ahol keresztirányú forgalom van. Az autó kihajt a főútvonalra, keresztezve a biciklis, rolleres útját. Tudjuk, hogy a kerékpárúton haladónak van elsőbbsége, de nem mindig tartják be a lakott területen belül engedélyezett 10 km/órás sebességhatárt. A Kossuth téren, a gyorsétterem előtt is ki van téve a jelzés. Kérdezem én, ki tartja be? Senki – hangsúlyozta Bordás Béla, aki szerint csak növeli a baleset veszélyét, hogy sokszor ketten-hárman utaznak egyszerre egy rolleren.
– Elég reggelente megnézni az iskolák környékét. Például a Széchenyi utcán, ahol három gimnázium is van egymás közelében, gyakran látni, hogy a diákok osztoznak a rolleren – vagy ahogy én hívom, a suhanó gyilkoson. Az egyik vezeti, a másik és a harmadik az előtte állóba kapaszkodik, közben csacsognak, nevetgélnek. Bele sem gondolnak a lehetséges következményekbe: a roller össztömege megnő, ezért nehéz időben lefékezni, 15–25 kilométeres sebességnél szinte lehetetlen azonnal megállni vele. A tapasztalatlanságukból és a gyakorlat hiányából adódóan pedig valószínűleg fogalmuk nem lenne, mit tegyenek egy veszélyes helyzetben. Nem beszélve arról, hogy sokan nem ismerik vagy rugalmasan kezelik a KRESZ előírásait.
A védőfelszerelés sokat segítene
Nyíregyháza városgondnoka felidézett egy tavaly augusztusi esetet, amikor két fiú utazott egy rolleren, balesetet szenvedtek, egyikük pedig olyan súlyosan megsérült, hogy csak a mentőknek köszönheti, hogy megmaradt a lába.
– Gyakoriak a horzsolások, zúzódások, törések az arcon, kézen, ezek nyomai hosszú ideig emlékeztetik a rollereseket arra, hogy rosszabbul is végződhetett volna a dolog. Nagy probléma a védőfelszerelés hiánya. Most úgy tűnik, hogy a robogókra kötelező lesz, bízom benne, hogy a rolleresek is sorra kerülnek. A baleseti statisztikák elszomorítóak úgy országosan, mint a vármegyei adatokat tekintve. Jó lenne, ha a közlekedési ismeretekkel rendelkező családtagok, ismerősök megtanítanák a fiatalokkal a legfontosabb tudnivalókat, hiszen hamarosan itt a tavasz, kirajzanak a rolleresek, kerékpárosok, motorosok.