Emberölés

2025.03.18. 17:30

Szíven szúrta az élettársát a háromgyermekes anya (videó!)

Beismerte tettét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezzel elfogadta a főügyészség indítványozta hat év börtönbüntetést az a nagybobosi nő, aki tavaly veszekedés közben leszúrta az élettársát. A háromgyermekes anya ellen emberölés a vád, s a Nyíregyházi Törvényszék tanácsa úgy döntött, mégiscsak tárgyalás lesz az ügyben.

Emberöléssel vádolják azt a nagydobosi nőt, aki 2024 januárjában dulakodás közben kétszer megszúrta késsel az élettársát. A háromgyermekes anya előbb az alkarján vágta meg, majd szíven szúrta a férfit, aki a helyszínen meghalt. Az ügy előkészítő ülését kedden tartották a Nyíregyházi Törvényszéken, az események azonban egészen elképesztő fordulatot vettek…

emberölés, szíven szúrta, vádlott, sértett, Nagydobos, tárgyalás, Nyíregyházi Törvényszék
Emberöléssel vádolják azt a nagydobosi nőt, aki 2024 januárjában szíven szúrta élettársát veszekedés közben
Fotó: szon.hu
  • A vádirat szerint a vádlott, B. A. és a sértett, J. M. élettársi kapcsolatban éltek Nagydoboson. Velük lakott a nő korábbi kapcsolatából született lánya és két közös kiskorú gyermekük, a vádlott édesanyja, testvére és annak élettársa. 
  • A tragikus napon B. A. és J. M. többször összevesztek, a nő azt állította, hogy a sértett kábítószerezik, amit J. M. tagadott. A vita a késő délutáni órákban odáig fajult, hogy a sértett kijelentette, elege van, elhagyja a vádlottat. B. A. kérlelte az élettársát, hogy ne menjen el. 
  • Nem sokkal később a pár ismét veszekedni, majd dulakodni kezdett a konyhában, B. A. közben magához vett egy kést, mellyel előbb megszúrta a férfi karját, majd a mellkasát a bal oldalon. A sértett elindult, de a bejárati ajtó előtt összeesett. 
  • A házban tartózkodók az erősen vérző, akkor már eszméletlen J. M.-et visszahúzták a nappaliba és a mentők instrukcióit követve igyekeztek életben tartani, de mindhiába: a férfi belehalt a szívet ért késszúrásba. A háromgyermekes anyát emberöléssel vádolják.

– Amennyiben a vádlott beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, akkor a főügyészség vele szemben 6 év börtönbüntetés kiszabására tesz indítványt azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható – ismertette dr. Fekésházyné dr. Balogh Emese ügyész. Ami ezután következett, a tárgyalóteremben ülőket is megdöbbentette. 

Emberölés Nagydoboson: mégis lesz tárgyalás

Dr. Gál Anikó bíró kérdésére, hogy a háromgyermekes anya beismeri-e a bűnösségét úgy, és lemond-e a tárgyaláshoz való jogáról, B. A. igennel válaszolt, azonban hozzátette: nem emlékszik semmire. Hosszú másodpercekre csend ült a teremre, majd a bíró bejelentette, nem fogadja el B. A. beismerő nyilatkozatát, az ügyben a bíróság tárgyalást fog tartani. Döntését az alábbiakkal indokolta:

Rövid szünet után B. A. vallomásait olvasta fel dr. Gál Anikó. Ezekből körvonalazódott a végzetes napot megelőző egy év, ami alatt sokat romlott a pár kapcsolata. A vádlott elmondása alapján párja rákapott a kábítószerre. Az esetek után a férfi agresszívvá vált, szóban és fizikailag is bántalmazta a 150 centi magas, törékeny nőt, aki nem tudta magát megvédeni a közel két méteres, 110–115 kilós férfitől. B. A. szerint J. M. többször kezet emelt a gyerekekre is. A kisfia később elmondta, hogy apja „szívószálazott” a barátjával, sokszor kiabált velük. A nő nem merte bevallani senkinek, mi folyik a négy fal között, csak anyjának és anyósának panaszkodott, hogy nem bírja tovább és attól fél, hogy valami baj történik.

Már reggel óta veszekedtünk a drog miatt, napközben néha elment, majd visszajött, egész nap hangoskodott és a gyerekekkel is agresszívan beszélt, bezavarta őket, hogy telefonozzanak és legyenek csendben. Estig már elfajult a dolog, veszekedtünk, lökdösődtünk a konyhában, a gyerekek bent voltak a szobában, nem láttak semmit.

A férfi mindeközben olyanokat mondott, hogy párja ne szóljon bele az életébe a drog miatt, mert az mostanra többet ér neki, mint a családja.

Meg akart ütni M., ekkor felkaptam a kést, és amikor jött felém, mondtam neki, hogy álljon le. Agresszív lett, én a kést magam előtt tartottam, M. felemelte a kezét, meg akart ütni, és akkor, ahogy jött, odaszúrtam a késsel. De én nem akartam megölni, azt hittem, hogy meg fog ijedni. Ennyire emlékszem, egyszer szúrtam meg, hadonásztam a késsel, lehet, hogy akkor sértettem meg a kezét.

A férfi a szúrástól hátra lépett, élettársa átölelte, mert látta, hogy nagyon vérzik. Segítségért kiáltott, a sértett közben elindult a folyosón, B. A. pedig ezután már nem látott semmit, mert állítása szerint a családja nem engedte ki a konyhából. Míg a férfit újraélesztették, a nő imádkozott, hogy ne vegye el tőle az Isten, mert nagyon szereti. A további vallomásokból az is kiderült, hogy korábban is durvultak már el viták a pár között, a sértett égő cigarettát nyomott a nő bőrébe, többször megütötte a fején, szorongatta a karjait. 

Azzal fenyegetőzött, hogy pucérra vetkőzteti, a kocsi mögé köti és úgy fogja végighúzni a falun.

emberölés, szíven szúrta, vádlott, sértett, Nagydobos, tárgyalás, Nyíregyházi Törvényszék
Jóni Zsoltné, a sértett édesanyja könnyek között tett tanúvallomást
Fotó: szon.hu

Haza akart költözni az anyjához

A bíróság ezután Jóni Zsoltnét, a sértett édesanyját szólította, aki nagyon szeretett volna tanúvallomást tenni. Már a folyosón érzékelhető volt az asszony és a vádlott közötti feszültség, a halott gyászoló anya többször suttogta mereven maga elé bámulva: megölted a fiamat, megölted a fiamat. A tanács előtt állva csak nőtt a fájdalma és a dühe.

Az asszony a halála előtti percekben még beszélt J. M.-mel, fia elmondta neki, hogy elege van az állandó cirkuszból, haza akar költözni. Miután letették a telefont, az nem sokkal később ismét csörgött: B. A. édesanyja volt a vonal másik végén. Így emlékszik a beszélgetésre:

Jóni Zsoltné azt állította, fia mindent megadott a családjának, feleségét és gyermekeit is imádta. Tudta, hogy néha veszekednek, de „nincsen tál csördülés nélkül”. Olyan is volt – folytatta – hogy J. M. kimart arccal, harapásnyomokkal ment haza a szülői házba, de megesett, hogy B. A. előtte pofozta meg, mert „egy kis idegbeteg”.

A boncolási eredményben is benne van, hogy nikotinon kívül semmit nem találtak a vérében

– hangsúlyozta az anya, aki szerint volt menye nem szúrhatott önvédelemből, hiszen a fia karján találtak erre utaló nyomokat. Mindkét nő vallomásából egyértelműen kiderült, hogy nem szívelik egymást, az asszony sokáig azzal vádolta B. A.-t, hogy nem a fia a közös kislányuk apja.

A tárgyalás végén B. A. feltehette kérdéseit egykori anyósának. Jóni Zsoltné rá sem nézett a nőre, aki többek között arra volt kíváncsi a tanács előtt, hogy mit mondott neki a sértett édesanyja, amikor elpanaszolta, nem tud tovább így élni. A vádlott szerint úgy fogalmazott:

Ha szereted a fiamat, akkor tűrjél neki és szenvedjél.

Az ügy a tanúk és a szakértők meghallgatásával folytatódik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában