2025.03.27. 20:33
Lázár János a kisvárdai térfórumon egy olyan jövőről beszélt, amelyben a jólét és a normalitás a meghatározó
Közérdek közvetlenül címmel tartott térfórumot Kisvárdán Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki dr. Seszták Miklós, a térség országgyűlési képviselőjének meghívására érkezett a városba, hogy nyíltan és őszintén válaszoljon a felmerülő kérdésekre.

Lázár János miniszter Kisvárdán járt csütörtökön, az utcafórumon a helyiek kérdéseire is válaszolt
Fotó: Sipeki Péter
A Várszínház és Művészetek háza melletti téren gyűltek össze az érdeklődők, a köszönet és az elismerés szavai először a kisvárdai embereknek szóltak. – Ha volt nyertese az elmúlt 15 évnek közösségként, összetartó, együttműködő városként, Kisvárda mindenféleképpen ilyen közösség – fogalmazott Lázár János, aki hozzátette: sikerült leküzdeni azt a lemaradást, ami 15 éve még ezt a várost, ezt a térséget jellemezte.

Fotó:Sipeki Péter
M34-es út a határig
– Ha megnézzük a választási eredményeket, akkor a választókerület több mint 40 településén, és Kisvárdán is folyamatosan támogattak bennünket abban az országépítő küzdelemben és munkában, amelyet az elmúlt 15 évben folytattunk, ezért jár a köszönet, s ezt a bizalmat meg fogjuk hálálni mindannyiójuknak – mondta a miniszter, majd így folytatta: az első dolog, hogy az M34-est meg kell tervezni, ami 5 milliárd forintba kerül.
– Azt ígérem, hogy május 15-éig megjelenik a pályázati felhívás, rövidesen megkötjük a szerződést a tervezővel, 15-20 hónap alatt a terveket elkészítjük és a területek kisajátítását megkezdjük. Amikor ez megvan, onnantól számítva még 2-3 év biztos, hogy kell, hogy az út megépüljön. Ez egy 150-200 milliárd forintos beruházás lesz, hogy az M34-es eljusson a magyar-ukrán határig, de arra kaptam mandátumot a miniszterelnöktől, hogy az ígéretet teljesítsük
– jelentette be Lázár János. Megjegyezte, hogy szeretnék az idén a multifunkcionális sportcsarnokot befejezni, a vár ügyét rendezni, és folyamatban van a távhő-korszerűsítés is, valamint egy ivóvízjavító- és szennyvíz-kezelési program az egész térségben, aminek Kisvárda is nyertese lesz.
A miniszter beszélt a három éve tartó orosz-ukrán háborúról is, amit a kisvárdaiak talán mindenkinél jobban értenek, hiszen 15-20 kilométerre vannak az ukrán-magyar határtól.
– Ukrajnával együtt élnek 35 éve, ennek minden pozitív és minden negatív következményével. Ez egy határzóna, ami egy szomszédos országban dúló háború esetén háborús zóna.
A háború kitörése megváltoztatta a világot, nagyon zavaros, kiszámíthatatlan lett, és a bajok közepette világosan el kell döntenünk, hogy mit tudunk tenni 2025-ben, beszélni kell arról, mi vár ránk 2026-ban és a következő években
– mondta Lázár János, majd a jólét és normalitás kérdését fejtette ki.
A jólét érdekében tett lépések között beszélt arról, hogyha valaki tisztességesen dolgozik, akkor egészen biztos, hogy boldogulni fog. Ez a boldogulás jelenti azt, hogy munkája lesz, otthont teremthet, családot alapíthat, és ebben folyamatosan segítették az embereket. Ismételten szólt a háború következményéről, az inflációról, hogy az élelmiszerárak 2023-ban és 2024-ben 30-40-50 százalékkal mentek föl.
Adókedvezmény az anyáknak
– Magyarországon 500 ezer olyan ember van, aki 140 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat kap, őket nagyon hátrányosan érintette az élelmiszerinfláció. Az áremelkedés a kormány beavatkozása ellenére tovább tartott, mint ahogy mi gondoltuk, ezért kellett bevezetni az árrésstopot. Az elmúlt napokban 30 alaptermék esetében azt mondtuk, hogy az árrés nem lehet több, mint 10 százalék
– emlékeztetett a miniszter. Majd azzal folytatta: – A következő években azt akarjuk elérni, hogy a minimálbér 1000 euró legyen, az átlagfizetés pedig megközelítse majd az egymillió forintot. A nyugdíjasokat védi, hogy ősztől visszakapják a zöldség, gyümölcs, tejtermékek áfáját. A harmadik dolog az adó kérdése. Bevezettük 2010-ben a 15%-os személyi jövedelemadót, és azóta gyermeknevelési kedvezményt adunk. Eddig gyerek után járó adókedvezményként 4400 milliárd forintot fizettünk ki azoknak a családoknak, akik gyereket nevelnek. Az egyik legfontosabb dolog Magyarország történetében, hogy aki gyereket nevel nőként, az mentesüljön a személyi jövedelemadó fizetés alól. Jelenleg 250 ezer olyan nő van Magyarországon, akinek három gyereke van, és október elsejétől nem fog személyi jövedelemadót fizetni. El fogunk oda jutni lépcsőzetesen, hogy aki Magyarországon gyereket nevel, gyereket szül, annak nem kell személyi jövedelemadót fizetnie. A miniszter beszélt még a kis- és középvállakozások támogatásáról, a mezőgazdaság megerősítéséről, a 100 új gyár építéséről. A normalitással kapcsolatban kitért a gyermekek védelmére, a genderpropaganda elutasítására, a kábítószer-kereskedelem elleni harcra.
– Nem szabad engedni, hogy a kábítószerdílerek szabadon rohangáljanak ebben az országban, és árulják a drogot korlátozás nélkül, mindegyiket a legbrutálisabb rendőrségi eszközökkel le kell kapcsolni és minél hamarabb
– fogalmazott Lázár János, aki ezt követően válaszolt a fórumon megjelent kisvárdaiak kérdéseire.
Lázár János Kisvárdán
Fotók: Sipeki Péter