Húsvét

2025.04.20. 17:01

Dánielfy Gergő is a Sóstói Múzeumfaluban töltötte a húsvétvasárnapot – fotókkal, videóval

Miközben más még a sonkát szedte elő a hűtőből, Dánielfy Gergő már belevetette magát a húsvéti forgatagba.

Rengetegen keresték fel vasárnap a Sóstói Múzeumfalut, a látogatókra érdekes, izgalmas programok vártak. Felelevenítették a Szatmárban ismert húsvéti kántálást, színpadra lépett a Kuttyomfitty Társulat, melynek tagjai énekszóval, tánccal és muzsikával meséltek. Délután a Batyu Színház hívta a faluközpontba a publikumot, majd a miskolci Esztenás Együttes koncertje és táncháza mozgatta meg a kicsiket és a nagyokat. Megnyílt a „…teljék a tarisznya szép piros tojással…” című kiállítás, ami a Sóstói Múzeumfalu tojásdíszítő versenyére nevezők szebbnél szebb alkotásait mutatja be. A beregi viaszos hímes címmel Kész Réka etnográfus-segédmuzeológus ismertette a tojásdíszítés megyei változatait és azok szimbolikáját, volt tojásfestés, szövés, kölnivízkészítés, s fafaragás. A kocsmaudvaron húsvéti ételkóstoló, a temetőcsősznél gyógytea várt mindenkit. A gyerekek birtokba vehették a kosaras körhintát, a népi játékok sokaságát, de szerveztek a látogatóknak lovaskocsikázást, térképes felfedező játékot és falusi vásárt is. A látogatók között volt a népszerű énekes, Dánielfy Gergő is, aki most először járt a skanzenben: elmesélte nekünk az élményeit. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában