Étkezés

2025.04.21. 13:11

Ezek voltak Ferenc pápa kedvenc ételei

Minden nap korán kelt, hajnali fél négykor már talpon volt, majd két órán keresztül imádkozott és a reggeli teendőit végezte. Nem egyszer még misét is tartott ilyenkor a híveinek, és csak mindezek után fogyasztotta el reggelijét Ferenc pápa.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Ferenc pápa, a katolikus egyházfő, aki az első pápa volt az amerikai kontinensről. Gyászolja a világ, mi kedvenc ételeivel emlékezünk meg róla - olvasható a Mindmegette oldalán.

Ferenc pápa, kedvenc ételek
Ferenc pápa kedvenc reggelije a frissen facsart narancslé és egy membrillo nevű argentin étel volt
Forrás:  Illusztráció Shutterstock

Elhunyt Ferenc pápa, a katolikus egyház 266. pápája. Jorge Mario Bergoglio néven látta meg a napvilágot Buenos Airesben, és XVI. Benedeket követte a pápai székben, aki 2013 februárjában mondott le a tisztségről. Ferenc pápa volt az első jezsuita egyházfő és az első pápa az amerikai kontinensről, valamint az első nem európai pápa III. Gergely óta. 

Ferenc pápa katolikus államfő lévén a világ egyik leghíresebb embere volt, mégis a szerény és visszafogott életet választotta, és ez megmutatkozott az étkezési szokásaiban is, annak ellenére, hogy bizony szeretett jókat enni.

Hogy mik voltak Ferenc pápa kedvenc ételei, arról a Mindmegette oldalra kattintva olvashat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában