2025.04.24. 13:54
Nyíregyházi papnövendék segített Ferenc pápának, amikor utoljára megáldotta a világot
A húsvéthétfőn elhunyt katolikus egyházfő egy nappal korábban még szólt a híveihez. A Szent Péter-bazilika erkélyén Ferenc pápa mellett állt egy nyíregyházi papnövendék, Véghseő Péter.
– Mikor nagyszombat délelőtt a Szent Péter tér felé vezető úton sétáltam a liturgiapróbára, még nem gondoltam, hogy történelmi pillanat részese leszek – árulta el Véghseő Péter, a Nyíregyházi Egyházmegye Rómában tanuló papnövendéke, akit az a megtiszteltetés ért, hogy ő lehetett Ferenc pápa segítője az Urbi et Orbi áldásán, a katolikus egyházfő utolsó nyilvános megjelenésén.

Fotó: AFP
– Megrendítő belegondolni, hogy 2013. március 13-án, mindössze 12 éves kisfiúként ott álltam a Szent Péter téren, amikor megválasztották: feljött a fehér füst, majd elhangzott a Habemus Papam! (Van pápánk!) bejelentés is – idézte fel első találkozását Ferenc pápával a nyíregyházi papnövendék, aki Őszentsége mellett állhatott, amikor utoljára szólt a híveihez.
Ferenc pápa rózsafüzért ajándékozott neki
Nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyek elfogtak, mikor a Szent Péter-bazilika erkélyén álltam a még behúzott függöny mögött... A szentmise után felvezettek minket, s a Szentatya – annak ellenére, hogy már nagyon gyenge volt – mindannyiunkat egyenként köszöntött, és egy-egy rózsafüzért ajándékozott nekünk. Aztán csak várakoztunk, a szertartásmesterek egymás közt beszélgettek, intézkedtek, én pedig hallgattam a nép ujjongását. Amikor végre elhúzták a függönyöket, és elindult a keresztvivő, elém tárult a több ezer ünneplő zarándok látványa, amit sohasem fogok elfelejteni
– hangsúlyozta Péter, aki Ferenc pápa mikrofonját tartotta, amikor elhangzott az Urbi et Orbi.
Soha életemben nem koncentráltam a feladatomra annyira, mint azokban a pillanatokban. Görögkatolikusként életem egyik alappillére az egység a pápával. Az a tény, hogy én, egy egyszerű, nyíregyházi fiatal segíthettem a Szentatyának megáldani a világot, igazi megerősítés: igenis van helyem az egyházban, szeretnek minket.
Mikor értesült a Szentatya haláláról, sokkolta a hír, hiszen alig néhány órával korábban még találkozott vele, szolgált neki.
Aztán elfogott a nyugalom, mert rájöttem, ő ezt így akarta. Még az utolsó feladatát ellátta, megáldotta a világot, elbúcsúzott népétől, majd visszaadta halhatatlan lelkét a Teremtőnek. Isten nyugtassa Ferenc pápát!