2025.04.16. 14:21
Nem áprilisi tréfa! Hajóverseny lesz Balkányban (videóval)
Pécsen már évtizedes hagyománya van. Balkányban pünkösdvasárnap lesz az első hajóverseny, amelyen saját készítésű papírhajók mérik össze gyorsaságukat.
Egyes források szerint Balkány neve a balkány vizenyős, lápos hely jelentésű tájszóból származik, amely valószínűleg a törökből került a nyelvünkbe. Ennek ellenére az Érpatakon kívül a településtől kilométerekre található a legközelebbi élő víz, a balkányiak mégis fejükbe vették, hogy ők bizony hajóversenyt rendeznek. Az ötletet tett követte, a Nyírségi Generációk Egyesület már gőzerővel dolgozik a megvalósításon.

illusztráció: getty
– Pécsen a Vince patakban már több, mint tíz éve minden évben megrendezik a regattát, innen jött az ötlet, hogy mi is belevágjunk hagyományteremtő szándékkal – mondta Dr. Kereskai-Oláh Viktórai, a Nyírségi Generációk Egyesület elnöke. – A csapat nagyon lelkes, önkénteseink már hosszú hetek, hónapok óta dolgoznak azon, hogy valami igazán különleges dologgal tudjunk örömöt szerezni a városlakó gyerekeknek és a gyereklelkű felnőtteknek – tette még hozzá.
Nevezni 0-101 éves korig lehet, lényeg, hogy a hajóját mindenkinek magának kell elkészítenie, hajtogatnia. Készülhet papírból, műanyagból, fából, flakonból, az a lényeg, hogy suhanjon a vízen.
Így készíthetsz magadnak hajót a versenyre
Hajóverseny hatvan méteres pályán
A szervezők több helyszínt megvizsgáltak, végül úgy döntöttek, hogy a pályát az iskola parkolójában állítják fel.
– Egy lejtős területre készítünk fából egy hatvan méteres, negyvenöt centimére széles pályát, amelyet nejlonnal bélelünk és a tűzoltók fecskendezik majd bele a vizet egyenletes nyomással. A versenyzők részéről nem igényel különösebb készülést, az én lányom például a verseny előtt hajtogatja meg majd a hajóját.
Pünkösdvasárnap nem ez lesz az egyetlen attrakció a városban, 12.45-kor kezdődik a rendkívül látványos motoros bemutató a Kossuth utcán, az iskola parkolóját is érintő részén, 13.30-kor pedig Száraz Tamás lép színpadra. A gyerekek a hajóverseny mellett kipróbálhatják ügyességüket a szervezők által saját kezűleg épített Ninja akadálypályán.
Mindkét versenyre már lehet jelentkezni a szervezőnél. Most a gyerekeken a sor, hogy addigra kitalálják, milyen hajót hajtogassanak, hogy övék legyen a dicsőség az első balkányi hajóversenyen.
Izgalmas versenyt hozott a tavalyi Vince patak regatta