2025.04.07. 17:38
Dermesztő, ami az éjjel vár a szabolcsiakra, reggelre a táj is kifehéredhet
Ismét bekeményít az időjárás.
Ahogy arról beszámoltunk, hétfő reggel igazi téli időjárás várt ránk: az ország több pontján fagyos hajnalra ébredhettünk. Mutatjuk, mi várható a folytatásban.

Forrás: met.hu
Kedd hajnali fagy
Hétfő estétől csökken a felhőzet, de főként a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti tájakon továbbra is lehetnek kisebb-nagyobb körzetek, ahol erősen felhős marad az ég. Helyenként előfordulhat zápor, hózápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett tájakon ennél hidegebb is lehet - írta a met.hu.
Napközben ismét erőteljessé válik a felhőképződés - a közepesen, olykor erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb napos periódusokra is számíthatunk. Elszórtan fordulhat elő zápor, néhol esetleg hózápor, majd délután északnyugat felől elkezd csökkenni a felhőzet és vele együtt a csapadékhajlam is. Megélénkül az északnyugati, északi szél, amit helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.
Meddig tart a hideg?
Lassanként megszűnik a hideg, először csak lassabb enyhülés jön, hétvégétől viszont már erős felmelegedés várható. Az éjszakai fagyok addigra teljesen megszűnnek, a csúcshőmérséklet pedig egyre többfelé eléri a 20 fokot. Jövő héten akár már 25 fok is lehet.