Jézus a feltámadás és az élet

Nagyszombaton az éjjeli liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötét, a tűz és a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadt Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A szertartás sötétben kezdődik, abban a sötétben, amely a világra borult Krisztus halála után, amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény, Krisztus feltámadásának fénye. 

Egy feszület alatt olvastam ezt a feliratot: „Mindkét életet, az enyémet és az övét nem tarthatta meg. Az egyiket oda kellett adnia. Az enyémet választotta, és a saját életét adta oda.” Szeretetének a legnagyobb bizonyítéka a keresztáldozat, a föltámadás pedig az Isten szeretetének a bizonyítéka, az Atyaisten válasza a Fiú végletekig menő szeretetére. Jézus Krisztus feltámadt, és vele mindazok, akik hisznek Benne. A mi Istenünk élő Isten!

Hiszünk-e a feltámadásban? 

Azt nagyon sokan elhiszik, hogy van Isten, még azt is, hogy Jézusban emberré lett, szépeket tanított, s aztán keresztre feszítették. Azt azonban már kevesebben hiszik, hogy feltámadt.  

Mi is a feltámadás? Ha úgy gondoljuk, hogy a feltámadáskor Jézus testében újra megindultak a biológiai, kémiai, fizikai folyamatok, s Ő visszatért az életbe, tévedünk. Jézus nem visszajött, hanem előre ment! Benne beteljesedett az ember sorsa, melyet Isten öröktől fogva szánt nekünk. Ez húsvét öröme: „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.” Ő pedig így szólt: „Békesség nektek! Jézus feltámadásából következik a mi feltámadásunk valósága.

Ez az újjáéledés, újjászületés történik a keresztségben, amikor meghalunk a bűnnek, saját magunknak, önzésünknek, és Istennek kezdünk élni. Ahogyan Szent Pál apostol mondja: „Már ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt és föltámadt” (2Kor 5,15), hogy mi is merjünk másokért élni, merjük odaadni az életünket a szeretet szolgálatára. Ehhez kapunk új erőt, lelkesedést, igazi isteni segítséget, kegyelmet.

Feltámadt Krisztus! 

Ez a mi örömünk, életünk, szolgálatunk forrása, középpontja és végcélja. Ebben segít az Úr, aki megújítja bennünk az isteni életet! Milyen sokan nem tudják ezt elhinni! Milyen sok a halott hitű ember, aki bár részesült a keresztségben, mégis a krisztusi hit sírjává lett. Hengerítsük el a követ szívünk ajtajából, hogy bennünk is föltámadjon az igaz hit! Mi is lehet ez a kő? Nagyon sokféle. Ilyen a bűn. Ragaszkodás egy bűnös, rendezetlen kapcsolathoz, egy haragtartás, egy önző megszokás, s minden más szeretetlenségünk. Ezért ilyen nagy kő lehet a szívünkön egy-egy embertársunk is, ha nem tudjuk őt Krisztus szeretetével szeretni. Mind-mind elhengeríthetetlennek látszó kő. Ilyen nagy kő lehet a szívünkön az életünk egy eseménye, mely szenvedést, fájdalmat, gyászt okozott, és akár lázadást, de legalábbis ellenérzést szít bennünk, Isten ellen. A Feltámadott Úr hengeríti el mindnyájunk szívéről a követ, hogy bennünk is feltámadjon az Ő szeretete: a feltétel nélküli, önzetlen, „fáradhatatlan” szeretet, hogy felismerjük Őt testvéreinkben, a családtagjainkban, a mellettünk élőkben, az egyszerű emberekben, sőt még ellenségeinkben is. Az igazi szeretet ugyanis nem kopik, nem fogy el, hanem fáradhatatlan!

Ugyanaz az érzület, ugyanaz a szeretet legyen bennünk is, mint ami Őbenne volt! A feltámadással életünk legfontosabb kapcsolata, az Istennel való kapcsolat állt helyre. Jézus azért jött el a földre, azért tanított, azért szenvedett, halt meg és támadt föl, hogy megkeresse és megmentse az embert. A bűnbánat, bűnbocsánat szentségére úgy kellene tekintenünk, mint személyes feltámadásunkra. Szent Pál írja a Kolosszeieknek: „Ha tehát ti feltámadtatok Krisztussal, keressétek az odaföntvalókat!”(Kol 3,1) A megtérésben, a gyónás szentségében az „odaföntvalók” – „idebentvalók” lesznek!

A mai sikeres világ hirdeti, hogy „élvezd az életet!”. Annak, aki elveszítette a munkahelyét, vagy az adósságcsapdában vergődik, vagy aki műtét előtt áll, vagy annak az anyának, aki elvesztette a gyermekét, vagy valamelyik szerettét gyászolja, vajon mit mond ez a mondat? Ő hogyan élvezze az életet? Neki fájdalma van! Vagy aki halálos beteg, vagy csak egyszerűen nem sikerülnek a dolgai. Hogyan élvezze az életet? Remény nélkül, testi, lelki fájdalmakat hordozva hogyan? Csak akinek van hite, reménye, csak az talál rá a szenvedésben is az élő Istenre, aki a reménységünk forrása, aki mindig, minden körülmények között szeret. Az élő Krisztusról tanúságot tevő, reményteljes életünk és feltételnélküli szeretetünk legyen elgondolkodtató mások számára, és döbbenjen rá a világ, hogy Jézus Krisztus „a feltámadás és az élet”! A feltámadás örömével teljes boldog, békés húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek!

Szeretettel és főpásztori áldással: Palánki Ferenc, debrecen-nyíregyházi megyéspüspök