2025.04.11. 15:39
Lélekszakadva rohantak fel a lépcsőn a tűzoltók, meg is lett az eredménye! (fotók, videók)
Még egy perc sem kellett ahhoz, hogy teljes légzésvédelemben felfussanak a 9. emeletre. Azonban most önként vállalták ezt a kihívást a tűzoltók.

A tűzoltók a 9. emeletig rohantak
Fotó: Sipeki Péter
Az idén is meghirdette lépcsőfutó versenyét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tűzoltók a megszokott helyszínen, a Bánki Donát Műszaki Középiskola kollégiumának külső lépcsőházánál versengtek pénteken délelőtt.

Fotó: Sipeki Péter
Hivatásos, önkormányzati, önkéntes és létesítményi tűzoltók is jelentkezhettek a megmérettetésre egyéni, valamint két fős csapat kategóriában. A cél most is: a leggyorsabbnak lenni, a vármegyei bajnoki címet megszerezni. Teljes légzésvédelemben futottak fel a legfelső emeletre. A versenyzők egymásnak drukkoltak, van akit a család is elkísért. Mint minden évben, most is voltak jelentkező bánkis diákok, akik civil ruházatban hódították meg a 170 lépcsőfokot a tűzoltók megmérettetése után.
Tűzoltók a csúcson
Az ünnepélyes megnyitón Leveleki Miklós, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikum és Kollégium kollégiumvezetője köszöntötte a jelenlévőket. Elmondta, az intézmény több éve ad helyet ennek a versenynek, és nagyon örül, hogy a felújítási munkálatok nem akadályozzák az idén ezt a megmérettetést. Mindenkinek sok sikert és balesetmentes versenyzést kívánt, így azoknak a bánkis diákoknak is, akik szintén vállalták a versenytáv teljesítését. Elmesélte, hogy a versenyen megjelent tűzoltók közül ketten a Bánkiban tanultak, így nem idegen a helyszín a számukra.
Bár a verseny már 23 éves múltra tekint vissza, a covid időszakban sajnos négy év kimaradt, így az idén 19. alkalommal rendezték meg a lépcsőfutást.
Hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók lépcsőfutó versenye
Fotók: Sipeki PéterNagy József tűzoltó ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese nagyon örült, hogy évről évre egyre többen jelentkeznek erre a lépcsőfutó versenyre. – A tűzoltói beavatkozások alapja, hogy a kollégák megfelelő fizikai állapotban legyenek, ezt szerencsére mindenki fontosnak tartja, így folyamatosan tesznek azért, hogy a szakmai felkészültségük mellett az erőnlétük is egyre jobb legyen. Ennek a versenynek az az üzenete, hogy felkészültek vagyunk arra, hogy a legzordabb körülmények között is végre tudjuk hajtani az életmentést, tűzoltást, a műszaki mentést. Ez a megmérettetés megmutatja mindenki számára, hogy ilyen fizikai erőnlétben lévő kollégákra lehet támaszkodni, bízni akkor, amikor igazi segítségre van szükség – részletezte a tűzoltó ezredes, és hozzátette: a vármegyei tűzoltók országos, és nemzetközi megmérettetéseken is kiváló eredményeket érnek el.
A pénteki versenyre kilenc csapat és tizennégy egyéni induló jelentkezett, bánkis diákokkal kiegészülve izgatottan készültek a startra.
– Egy ilyen versenynek az is célja, hogy az erőpróbák mellett egyfajta csapatépítés is legyen. A tűzoltók találkoznak egymással, barátságok alakulnak ki, és amikor odaérnek egy olyan helyszínre, ahol valamilyen beavatkozást végre kell hajtani, akkor már jó ismerősökként támaszkodhatnak egymásra. Ez nagyon fontos egy ilyen munkakörben, ahol egymás segítségére épülő feladatokat hajtunk végre nap mint nap – fejtette ki Nagy József.
Családi hagyomány

Fotó: Lengyel Nóra
Pósán László, a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka tűzoltó családban nőtt fel. Azért jelentkezett a versenyre, mert náluk ez családi hagyomány. - Kisgyerek korom óta tudtam, hogy tűzoltó leszek. Először önkéntesként majd hivatásosként is rendszeresen járok mindenféle tűzoltó sportversenyre. Itt a Bánkiban is többször megfordultunk már eredményesen, illetve országos versenyeken is szoktuk képviselni a tűzoltó-parancsnokságunkat, a vármegyét. Folyamatosan edzésben, felkészülésben vagyunk, én nem mondanám, hogy egy-egy versenyre külön figyelmet szoktunk fordítani. Évente körülbelül tíz versenyen veszünk részt, igazából nem is nagyon lenne időnk mindenre külön készülni. Arra figyelünk, hogy meglegyen a szükséges erőnlétünk, amit folyamatosan tartunk is – fejtette ki a szerparancsnok, és hozzátette: idén már nem ez az első megmérettetésük, másnap pedig Siófokon vesznek részt egy technikai lépcsőfutó versenyen, ahol nem csak simán a lépcsőn kell felfutni, hanem több akadály is nehezíti majd a terepet, amit menet közben kell leküzdeniük.
A legjobbaknak járó elismeréseket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese, Nagy József tűzoltó ezredes és Rubóczki Zoltán, a vármegyei Tűzoltószövetség általános elnöke adta át.
- Csapat kategória:
III. hely: Mátészalka HTP – Ignácz Csaba tű. törzsőrmester és Kun András Bence tű. őrmester
II. hely: Balkány ÖTE – Szilágyi Attila és Csordás Tibor
I. hely: Nyíregyháza HTP – Oszlár Gábor tű. őrnagy és Ungi Donát tű. hadnagy
A legjobb csapatnak járó vándorserleg már nem először került a nyíregyháziakhoz; az Oszlár-Ungi páros tavaly is együtt versenyzett, akkor is ők állhattak a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.
- Egyéni kategória:
III. hely: Hódos Levente tű. őrmester (Kisvárda HTP)
II. hely: Angyal Tamás (Hazard Team – Coloplast)
I. hely: Ifj. Terjéki Tibor (Szakoly ÖTP)