A legdrágább kincset áldozták fel a hazáért: az életüket

A legdrágább kincset áldozták fel a hazáért: az életüket. A magyar hősök emlékünnepét május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért. Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB), amelynek feladata a települések emlékműállítási programjának lebonyolítása volt. Ennek hatására 1917. április 19-én, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, IV. Károly szentesítette az 1917. évi VIII. törvénycikket, ami a harcokban a hazáért elesett hősök emlékének megörökítéséről rendelkezett. Az első világháború hatalmas, évtizedekig tartó traumát okozott a magyar társadalom egésze számára. Nem volt család Magyarországon, amelyet ne érintett volna valamely formában a Nagy Háború. Az arcvonalakban harcoló vidéki parasztfiú vagy a városi polgár éppúgy belekerült az éveken át tartó szörnyű pusztításba, mint a hátországban helytálló asszonyok vagy éppen a munkásemberek helyét a gyárban átvevő gyerekek. A magyar katonák iszonyú vérveszteséget szenvedtek, arányaiban sokkal nagyobbat, mint az addigi háborúkban, illetve a második világháborúban. A magyar társadalom színe-java kivérzett a frontokon, becslések szerint a történelmi Magyarország vesztesége hozzávetőleg 660 000 hősi halott, 1 500 000 sebesült volt és több, mint 800 000 hadifogoly sínylődött, akár évekig, idegen földön épített fogolytáborokban. 

A legdrágább kincset áldozták fel: emlékükre állítottak szobrokat, obeliszkeket

Hazánkban a legkisebb településtől kezdve a fővárosig már-már megszámlálhatatlan szobor, dombormű, obeliszk, sírhant vagy kereszt állít emléket az első világháborúban elesett magyar katonáknak. Megyénkben is bármerre járunk, mindig találkozhatunk velük a legkisebb községek templomai mellett, vagy éppen azok falain, a városok terein, vagy az iskolák és állomások épületeiben. Jártunkban-keltünkben nem kerülhetjük el a találkozást ezekkel a tereken álló alkotásokkal, amelyek elesett déd- vagy ükapáink, családtagjaink, távolabbi rokonaink tiszteletére állítanak emléket, ahol a névtelen hősök buzdítják harcra a kései utódokat. 

Szabolcs vármegye területén 1922 őszén kezdték meg a világháborús hősi emlékművek felállítását. Elsőként a Dadai felső járáshoz tartozó Viss község avatta fel a nagy háborúban elesett hősei tiszteletére emlékoszlopát 1922. október 15-én. A sorban a második település a Ligetaljai járásban lévő Nyírábrány volt, ahol 1923. szeptember 16-án leplezték le Füredi Richárd alkotását, majd október 14-én Újfehértó és Tornyospálca tartott ünnepélyes szoboravatót. Az 1924-es esztendőben az akkor Nyírbogdányi járásban lévő Kótaj volt az első település – a vármegyében pedig már az ötödik –, amely egy szoborral emlékezett meg elesett hőseiről. Az év szeptember 7-én Nyírbátorban is leleplezték a hősök emlékművét, s november 23-án Dombrádon is katonaszobrot emeltek az elesettek emlékére.

Az 1928. október 21-én Nyíregyházán felállított I. világháborús hősi emlékmű felirata 6702 szabolcsi hősről tudósít. Ez a szám a 320 ezer fős megyei lakosság férfi népességének több mint 4%-át jelenti. Magas ez a szám, pedig ez még csak a véres veszteség, s ehhez jött még a sok hadirokkant, beteg, harctéren, fogságban eltűnt személy is. Mindezeket összeadva Szabolcs vármegye és katonasága igencsak meghozta a nagy háborúban a maga áldozatát.

Az emlékműállítási mozgalom egyik jelentős állomása volt az 1924. évi XIV. törvénycikk, amely rögzítette a Hősök emlékünnepét és kimondta, hogy „minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját (...) a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli”. Mivel már akkoriban is volt madarak és fák napja, úgy gondolták, hogy a „hősök napja” kifejezés a kegyelet rovására menne, így lett az elnevezése „hősök emlékünnepe”. A május utolsó vasárnapja hamar beépült a közéletbe. Bár a hősök emlékünnepét 1926-ban tette hivatalos ünnepé a Nemzetgyűlés, az első ilyen megemlékezés már 1924. május 25-én megrendezésre került, amikor a Ludovika Akadémia előtti téren felavatták a Névtelen Hősök emlékszobrát. A hősök emlék­ünnepe bevezetéséről szóló 1924. évi XIV. törvénycikk indoklása szerint a felépítendő hősi emlékművek hivatása megörökíteni: „a magyar csapatok által példátlanul álló halálmegvetéssel megvívott diadalmas harcok egész sorozatát; azokat a hősöket, akiknek nevei, azokat a csapatokat, amelyeknek haditettei aranybetűkkel vannak megörökítve a történelem véres lapjain, és amelyek a napnál fényesebben ragyogják be a dicsőség sugarával a múltat és a jövőt”. Az 1925-től évente rendszeressé váló Hősök emlékünnepén országszerte megemlékezéseket tartottak. Ettől kezdve minden város és a kisebb települések is méltó módon megemlékeztek az elesettekről, így 1925 és 1945 között Magyarországon a hősök emlékünnepe március 15. és augusztus 20. mellett a harmadik legnagyobb nemzeti ünneppé emelkedett.

Dr. Holmár Zoltán történész