2025.05.09. 15:12
Bringa Piknik: kiderült, miért teker egy japán vagy egy svájci Nyíregyházától Tokajig
Közeleg Nyíregyháza legnagyobb kerékpáros ünnepe! Az idei Bringa Piknik számos újdonságot tartogat.
Nyolcadik alkalommal startol el május 24-én a Bringa Piknik, a térség legnagyobb kerékpártúrája a jól megszokott koncepcióval: finomságok, frissítő, jó hangulat, vidám társaság. Közel ezer résztvevővel indult 2018-ban az első közös kerekezés Nyíregyházáról Tokajba, azóta minden év májusában egyre többen és többen vágnak neki a közel 35 kilométeres távnak. Az elmúlt esztendőkben megyehatáron túlról, Budapestről, sőt, még Svájcból és Japánból is volt résztvevője az ingyenes túrának. Az idei rendezvény részleteit pénteken sajtótájékoztatón ismertették.

Fotó: Csáki Alexandra
Dr. Kovács Ferenc elárulta: évek óta hagyomány, hogy a túraútvonal településeinek polgármestereivel közösen vágnak neki a 35 kilométeres távnak, s bízik benne, hogy ez ebben az évben sem lesz másként.
Ez egy többgenerációs program, amin családok, baráti körök, gyerekek, fiatalok, középkorúak és idősek együtt vesznek részt. Olyan közösségi esemény, amiben megmutatkozik a város szellemisége. Amellett, hogy jól érezzük magunkat, az egészségünkét is teszünk, ami szintén nagyon fontos. A Bringa Piknik egy több ezer embert megmozgató túra, ami megerősíti, hogy szükség van Nyíregyházán a szabadidősportokat támogató infrastrukturális fejlesztésekre
– hangsúlyozta a megyeszékhely polgármestere.
Bringa Piknik: frissítő minden megállóban
A nyírteleki, a virányosi és a rakamazi Piknikpontnál rendszerint több százan csatlakoznak a tömeghez. A szervezők a idén sem változtatnak a jól ismert útvonalon, hiszen a virányosi pont 2023-as beépítése után rengeteg pozitív visszajelzést kaptak.
De mi is az a Piknikpont? Az a megállóhely, ahol ásványvíz, gyümölcs és pogácsa várja a bringásokat, hogy pótolhatják az elvesztett kalóriákat, és jobban bírják a következő, körülbelül 10 kilométert.
A nyírteleki pihenőpontot biztonsági okokból a közösségi háznál állítják fel. Szekeres József polgármester a sajtótájékoztatón mindenkit arra biztatott, hogy ha már a településen járnak, térjenek be a – sokak által az térség egyik legjobbjának tartott – helyi fagyizóba, mert az mindenkinek mosolyt csal az arcára.
Nyírtelek lesz az első Piknikpont, azt gondolom, addig a családok nagy része elkerekezik. A Nyíregyházát Tokajjal összekötő kerékpárút megépítésének jelentősége nemcsak a Bringa Piknik miatt fontos, nekünk a szürke hétköznapokon is nagyon-nagyon sokat jelent, hiszen megkönnyíti az emberek munkába járását, a szabadidő hasznos eltöltését, és nem utolsósorban jót tesz az egészségnek a rendszeres mozgás, így a biciklizés is.
A második pihenőpont Tiszanagyfalu egyik településrésze, Virányos. A község polgármestere, Rudolf János Ferencné elmondta: három éve csatlakoztak a Bringa Piknikhez, de már kedves ismerősként köszöntik egymást a kerékpározókkal.
Hálás vagyok, hogy megépülhetett Tiszanagyfaluban ez a kerékpárút, hiszen bebizonyosodott, hogy szükség volt rá mind turisztikai, mind egészségügyi szempontból. A kollégáink nagy szeretettel fogják várni a résztvevőket.
Az idén is lesznek újdonságok
Ez egy kiváló kezdeményezés, óriási közösségösszetartó ereje van, emellett népszerűsíti a kerékpározást és a Nyíregyházát Tokajjal összekötő bicikliutat, ami kora tavasztól késő őszig rendkívül forgalmas, de vannak, akiket a téli fagyok sem tántorítanak el a tekeréstől. Azt tapasztaljuk, hogy a Bringa Pikniken minden évben egyre többen vesznek részt, és bár mi vagyunk az utolsó megálló Tokaj előtt, ez nem mutatkozik meg a hozzánk érkező tömegen
– mutatott rá Fotta Csaba. Rakamaz alpolgármestere megjegyezte: bíznak benne, hogy május 24-én jó idő lesz, és a lehető legtöbb emberrel találkozhatnak a Piknikponton.
Mint mindig, az idén is lesznek újdonságok, többek között ezekről is beszámolt Pataki Mihály főszervező, a BringaSziget tulajdonosa.
A nyíregyházi Kossuth térről indul a mezőny 9.38-kor. A start előtt lehetőség nyílik a népszerű és ingyenes BikeSafe regisztrációra, de nem maradnak el a színpadi zenés programok sem. A Fesztiválkatlanba érkezőket Dj Till zenéi fogadják, az élményekről pedig Bocskai Magda és Dankó László kérdezi a résztvevőket. Közkívánatra az idén is lesz folytatás: 13.02-kor ReStart a Fesztiválkatlanból, de nem Nyíregyházára. The Mountain Circle, azaz a Hegykerülő érinti Bodrogkeresztúrt és Tarcalt, ahol a Henye Borbár és a Majoros Birtok fogadja pihenőpontként a kerékpárosokat
– sorolta a főszervező. Pataki Mihály hozzáfűzte: a Bringa Piknik ideje alatt folyamatos mozgó orvosi felügyelet, illetve Tokajban mentő biztosítja az esetleges balesetek szakszerű ellátását, de felmatricázott szervizbuszt is indítanak a szervezők a nem várt műszaki problémák megoldására. Tokajból Nyíregyházára mindenki egyénileg tér vissza, a MÁV a vonalon közlekedő vonatokhoz kerékpárszállításra alkalmas vagonokat is csatol.
Bringa Piknik 2025
- Időpont: május 24., szombat
- Indulás: 9.38-kor Nyíregyházáról, a Kossuth térről (gyülekező 8 órától)
- Cél: Tokaj, Fesztiválkatlan
- Piknik pontok: Nyírtelek (rakéta), Tiszanagyfalu (virányosi sportpálya), Rakamaz (művelődési ház)