2025.05.01. 14:36
"De mindenki minket bámul!" - Örömszerzés a nyíregyházi boltban!
„Sosem tudhatjuk, milyen jó érzést kelthetünk a másikban” – írta egy hölgy a Nyíregyen Hallottam Facebook-csoportban, miután köszönetet mondott egy másik hölgynek.

Forrás: illusztráció / getty images
„Hálás köszönet a figyelmességért egy kedves hölgynek ma reggel, 9:30 körül, a László utcai bevásárlóközpontban. Előre engedett a pénztárnál. Nem voltak sokan, de mivel ő jóval több mindent vásárolt, én pedig csak két apróságért ugrottam be, felajánlotta, hogy menjek elé. Nagyon jól esett ez a kis gesztus, és külön öröm, hogy így indult a hosszú munkanapom.
Olyan sokan rohanunk, gyakran csak magunkra figyelünk – de ha időt szánunk a másikra, sosem tudhatjuk, mekkora örömet szerezhetünk akár egy aprósággal is.”
Egy másik kommentelő is megosztotta megható történetét:
„Én a minap engedtem előre egy anyukát. Látszott, hogy teljesen kimerült – fáradt volt, a kisgyermeke is nyűgös, alig bírta már. Mögöttem álltak a sorban. Előre engedtem őket, megfogtam az anyuka kezét, és csak annyit mondtam: »Nyugodj meg, minden rendben lesz – ő még gyerek.« Rám mosolygott, és azt mondta: »De mindenki minket bámul!« Azt feleltem: »Kit érdekel? Ne foglalkozz senkivel – csak magatokkal!« Erre azt mondta: »Igazad van, csajszi!« A végén elmondtam neki, hogy háromgyermekes anyuka vagyok. Integettünk egymásnak, és szép napot kívántam nekik.”