2025.05.02. 13:40
Milyen sorrendben haladhatnak át a járművek a kereszteződésen? Egy KRESZ-teszt, amin nem illik megbukni
Bármilyen forgalmi szituáció lehet nehéz, ha nincs meg a megfelelő tudás vagy lankad a figyelem. A következő könnyed KRESZ-teszt segít szinten tartani a már megtanultakat.

KRESZ-ből sem árt néha egy kis gyakorlás
Fotó: Illusztráció: Getty Images
Szinte mindenki találkozott már a forgalomban olyan járművezetővel, aki nem igazán tudja, mit kellene tennie egy adott szituációban. Jobb esetben csak tesze-tosza manőverek, no meg némi dudálás kíséri a jelenséget, ám ezekből könnyen baleset is lehet. Még a legrutinosabb sofőröknek sem árt néha egy kis gyakorlás, ezért itt egy KRESZ-teszt, benne néhány forgalmi szituáció, amik segítenek szinten tartani a tudást.

Fotó: Szuper Jogsi Autósiskola
KRESZ-teszt: mi az áthaladási sorrend az előbbi kereszteződésben?
A jelzett szituációban több dolgot is figyelembe kell vennünk: egyrészt a jelzőtáblák egyértelműen mutatják, melyik jármű halad főútvonalon, és melyek érkeznek alárendelt útról. Az első áthaladóval így meg is volnánk, azonban itt még nem ér véget a történet. A két másik jármű vezetője elsőbbségadás kötelező táblát lát, ezért a táblák mellett a jobbkéz-szabályt is figyelembe kell venni.
Mi az a jobbkéz-szabály?
A KRESZ-ben így olvashatunk erről a fogalomról:
Az útkereszteződésben a járművel elsőbbséget kell adni a jobbról érkező minden jármű és a balról érkező villamos részére.
Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha egy olyan útkereszteződéshez érkezünk, ahol nincsenek elsőbbséget szabályozó táblák. A jobbkéz-szabályt a keresztező, hozzánk képest merőleges úton érkezőkkel szemben tudjuk alkalmazni az egyenrangú útkereszteződésekben – írja a mrkresz.hu
Ezek alapján a helyes sorrend: A–B–C
Ki mehet át elsőként? Itt egy újabb szabály

Fotó: Szuper Jogsi Autósiskola
A képen látható kereszteződésben két jelzőtáblát is látunk – igaz, az egyiket csak hátulról. A sziluettből azonban tudhatjuk, hogy „Állj! Elsőbbségadás kötelező!”, ismertebb nevén STOP-tábla van az ábrán, ami egyértelműen jelzi, melyik jármű halad a védett úton. Ennek értelmében az egyenesen haladó traktor lesz az első, amelyik áthaladhat a kereszteződésen. A fennmaradó két jármű áthaladási sorrendjének felállításához a kanyarodási szabályt is figyelembe kell venni. Mit jelent ez? Az egyenesen haladó ( tehát irányt nem változtató) jármű elsőbbséget élvez a vele azonos irányból, vagy szemből érkező, irányt változtató járművekkel szemben.
Ez alapján az egyenesen haladó autóbusznak elsőbbsége van a balra kanyarodó gépkocsival szemben.
Már meg is van a helyes sorrend: B–A–C
A szirénázó mentő minden szabályt felülír

Fotó: Szuper Jogsi Autósiskola
„A megkülönböztető jelzéseit használó járműnek mindig elsőbbséget kell adni!” – ezt már szinte az unalomig ismételteik a leendő és a már gyakorlott járművezetőkkel is, ám a tapasztalatok azt mutatják, még mindig sokan vannak, akik sietősebbnek gondolják a maguk dolgát a mentőkénél vagy a rendvédelmi szervekénél. A következő szituációban ezek alapján könnyű kiválasztani, melyik jármű haladhat át elsőként, így csak a fennmaradó két közlekedőre kell fókuszálni. A segédmotoros kerékpár főúton halad, de a dolgunkat leginkább a az elsőbbségadás kötelező tábla könnyíti meg.
Ha e részleteket észre vettük, fel is állítottuk a sorrendet: A–C–B