2025.05.06. 14:02
„Az első résztől levert a víz” – ilyen volt a keddi matekérettségi a nyíregyházi diákok szerint
A sok tanuló számára „mumusnak” számító matematikával folytatódott az idei írásbeli érettségi. A középszintű matematika érettségi feladatairól diákkal és pedagógussal is beszélgettünk.

Matematikaérettségi: a nyíregyházi diákok is megküzdöttek a "mumussal"
Fotó: Bozsó Katalin
A hétfői magyar után a matematika írásbelikkel folytatódott az idei érettségi. Az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint ebben az esztendőben több mint 73 ezren adnak számot a középiskolában megszerzett matematikatudásukról, közülük valamivel több mint 7 ezren emelt szinten. A Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumnál jártunk, hogy megtudjuk, milyen volt az idei „nagy megmérettetés” a sok diák számára mumusnak számító tantárgyból, a matematikából. Mielőtt azonban elmerülnénk az idei kihívásokban, nézzük meg, hogyan épül fel a középszintű matematika érettségi feladatsora.

Fotó: Bozsó Katalin
Így néz ki a középszintű matematikaérettségi
A vizsga és a feladatsor szerkezete évek óta változatlan: az írásbeli feladatok megoldására összesen 180 percet kapnak a diákok. Az első rész 45 perces, ez idő alatt 10–12 egyszerűbb feladatot kell megoldania a vizsgázónak. Ezek főként alapfogalmakra, egyszerűbb számításokra épülnek. Ezt követi a második egység, ami további két részre tagolódik. A II. A egységben három, egyenként 9–14 pontos feladat vár a diákokra. A II. B részben szintén három feladat van, darabonként 17 pont jár értük, ám ezek közül csak kettőt kell megoldania az érettségizőknek. Többféle segédeszköz is használható a vizsgán, így nem programozható számológépet, függvénytáblázatot, körzőt, vonalzót és szögmérőt is vihetnek magukkal a diákok.
Ezt gondolták a diákok az idei feladatsorról
Nyíregyházán 12 óra után nem sokkal már sok tanulóval találkozhattunk az utcán, ők már megküzdöttek a „mumussal”, és mi másról beszélgethettek, mint a „nagy vizsgáról.” „Az első rész szokatlanul nehéz volt”, „A második egység nekem könnyebben ment” – és még ehhez hasonló mondatokat csíphettünk el a városban sétálva. A Krúdy-iskola diákja, Teremi Bercel szerint nem volt vészesen nehéz a matekérettségi, a rendelkezésre álló 180 percnél jelentősen korábban sikerült megbirkóznia a feladatokkal.
– A mostani feladatokat a könnyebbek közé sorolnám.
A felkészülés alatt megoldottuk az elmúlt évek érettségi feladatait, és úgy vélem, ez egyszerűbb volt, mint néhány korábbi.
A tavalyi például nekem nehezebben ment volna, és ez igaz a magyarra is – mesélte az első élményeit a krúdys diák, aki sok tanulóhoz hasonlóan a feladatsor első részét ítélte a megszokottnál nehezebbnek.
Matekérettségi a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban
Fotók: Bozsó Katalin– Kicsit meg is lepett, hogy pont ebben a szekcióban találkozom nagyobb kihívásokkal. A második rész nem okozott gondot, csak olyan feladatokkal találkoztam, amiket korábban matekórán is gyakoroltunk. Szerintem jól sikerült a felkészülés és a megoldás is, bizakodóan várom az eredményt, de előtte még gőzerővel készülök a töriérettségire – hangsúlyozta Teremi Bercel.
Egy feladatsor nehézségét nehéz megítélni, hiszen mindenkinek más és más az egyszerűbb, vagy éppen a kihívásokkal teli. Kíváncsiak voltunk, hogyan látja egy pedagógus az idei matematikaérettségi feladatsorát.
Nem volt benne semmi váratlan a pedagógus szerint
Paluskáné Muri Erika, a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium munkaközösség-vezetője szerint nem volt nehéz az idei írásbeli, és szokatlan feladattípusokkal sem találkoztak a diákok.
– Talán a trigonometria és a vektorok okozhattak némi nehézséget a tanulóknak – ezt általában nem kedvelik a diákok. A függvények is ebbe a kategóriába tartoznak, és az idei érettségi is tartogatott függvényelemzéses feladatot. Az diákjaink első visszajelzései alapján a feladatsor utolsó egysége, a választható feladatok között volt némi fajsúlybeli eltérés. Nem a nehézségre értendő mindez, inkább azt mondanám, a 17-es feladatnál sokkal többet kellett számolni, mint a többinél. Talán ezért lehet az, hogy ezt hagyták ki a legtöbben. Ez sem volt ismeretlen a számukra, de többet kellett számolni, így ezt ítélték nehezebbnek a diákok – tudtuk meg a pedagógustól, aki szerint egy átlagos nehézségű matematika érettségin vannak túl a diákok.
– Sokan mondták nekem, hogy az első, rövid feladatokat tartalmazó rész a korábbiaknál nehezebbnek, míg a második egységet könnyebbnek érezték. A megfelelő felkészüléssel viszont maximálisan megoldható volt minden, a diákok is nyugodtan jöttek ki az épületből, ami mindenképpen jó jel
– tette hozzá Paluskáné Muri Erika.
