2025.06.13. 06:00
Nyáron érkezik el a legtöbb autós rémálma: százezrekbe kerülhet a hanyagság
A klímajavítás nem olcsó mulatság, ennek ellenére sokan elhanyagolják a karbantartást. Pedig egy jó autóklíma nélkül szinte elviselhetetlen a nyári hőség a kocsiban.

Nyáron érezzük igazán a hiányát
Fotó: Shutterstock
A mostani enyhülés után a következő napokban újra a forróságé lesz a főszerep, és sokan csak ilyenkor döbbennek rá, hogy az autójuk klímája nem működik megfelelően. Márpedig nem árt sietni a javítással és a karbantartással, mert a nyári „főszezonban” már sokkal nehezebb lesz jó szakembert találni, a városi betondzsungelben pedig még a 30 fok is sokkal többnek érződik. A hazai gépjárműpark a 16 évet közelíti, és a szakemberek egyetértenek abban, hogy ez az autók állapotában is megmutatkozik. Persze nem feltétlenül csak a meghibásodás vezethet az autóklíma hatásfokának csökkenéséhez, a rendszeres használat mellett is elkoszolódhat a rendszer. A kellemetlen porszag, esetleg a bűz nem csupán az orrunknak rossz, az egészségünk érdekében is érdemes időt – no, meg pénzt – szánni a tisztításra. A témáról Borsi Andrással, a nyíregyházi Borsi Autó autószerviz tulajdonosával beszélgettünk.

Fotó: Sipeki Péter
Nem csupán a meleg miatt gond az elhanyagolt autóklíma
A szakember elmondta, rengeteg autótulajdonos „feledkezik meg” az autóklíma karbantartásáról, és már csak akkor fordulnak a szervizhez, amikor már nagyobb a baj. Márpedig nem érdemes halogatni a karbantartást, hiszen a klímajavítás korántsem olcsó mulatság.
Az elmúlt években jelentősen emelkedtek az alkatrészárak, ezért a rendszer egyik főkomponense, a klímakompresszor beszerzése már nem százezres, sokkal inkább kétszázezres tétel.
Többször előfordult már, hogy felhívtuk az ügyfél figyelmét a klímagáz szivárgására, és csak annyit mondott: „majd megjavítjuk, ha szükség lesz a berendezésre”. Ez nem jó hozzáállás, hiszen a mai autókban olyan klímakompresszor van, ami kikapcsolt rendszer esetén is forog, a kenőanyagot pedig a klímagáz szállítja. Nem nehéz kitalálni, hogyha elszáll a gáz, a kenés is odalesz, a kompresszor pedig hamarosan tönkremegy – hívta fel a figyelmet Borsi András. A másik főegység, a kondenzátor vagy klímahűtő állapotára sem árt figyelni, mivel ennek hibája esetén is elszökhet a gáz, romolhat vagy teljesen megszűnhet a rendszer hűtőteljesítménye.
– Nagyon sokszor találkozunk szinte elporladt hűtővel, aminek okait az időjárási tényezők mellett a rendszeres karbantartás elmaradásában kell keresni. A nyári időszakban rengeteg rovar és bogár ütközik a klímahűtő felületének, majd ahogy ez lebomlik, a savas kémhatás „megeszi” az alumínium alkatrészeket. Emiatt ne féljünk autómosáskor egy kicsit a klímahűtőt is lecsapatni – persze, nem túl közelről, mert a magasnyomású mosó is kárt tehet az érzékeny lamellákban – tanácsolta Borsi András.
Kevésbé káros, más szempontból viszont veszélyes az új klímagáz
Az autóklíma-javítás költségei attól is függnek, milyen típusú gázzal kell feltölteni a rendszert. A kicsit korosabb járművekben a régi típusú gáz van, aminek töltése hozzávetőleg 30–40 ezer forintból megvan, ám mivel ez a gáz káros a légkörre, a modern autókban új gázra váltottak a gyártók. Az úgynevezett R1234YF-gáz már sokkal kevesebb veszélyt jelent a bolygóra, cserébe viszont fokozottan tűzveszélyes. A számla összegén is meglátszik, ha ilyen gáz való a kocsiba, hiszen egy töltés a korábban említett összeg több mint duplájába kerül.
Az autóklíma egészségügyi kockázatairól sem szabad megfeledkezni.
Bár a rendszer megfelelő használat mellett biztonságos, vannak olyanok, akiknél szemirritációt, ízületi fájdalmakat okozhat a klíma.
Ahogy az irodai berendezéseknél, úgy az autóban is igaz, hogy ne állítsuk a klímát 16–17 fokra a nyári hőségben, mert könnyen rosszullét lehet a vége a nagy hőkülönbségnek. A korábban már említett tisztítás is kiemelten fontos, mivel a rendszerben elszaporodhatnak a gombák és egyéb organizmusok, amik belélegezve károsak lehetnek az egészségre.
A karbantartás fontosságáról az alábbi videóban találnak részleteket: