Gyulaháza és Vásárosnamény szülöttei

2025.06.25. 07:34

Farkas Bertalan gondolatban ott lesz Kapu Tibor mellett

Az első magyar kozmonauta nagyon várta már ezt a napot. Gyulaháza büszkesége, Farkas Bertalan űrhajós készséggel nyilatkozott: elmondta, hogy nagyon szorít földijének. Vásárosnamény szülötte, Kapu Tibor élete egy küldetéssé alakul át.

Farkas Bertalan gondolatban ott lesz Kapu Tibor mellett

Sokak emlékezetében élénken él a pillanat: negyvenöt éve, 1980. május 26-án indult a világűrbe a szovjet Szojuz-36 fedélzetén a gyulaházi születésű Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós. Magyarország a nemzetek között hetedikként küldhetett embert a világűrbe, ami hazánkat felhelyezte az űrkutatás térképére. Az űrrepülése alatt több mint 50 tudományos kísérletet kellett végrehajtania Farkas Bertalannak Valerij Kubaszovval. Az űrhajójuk összekapcsolódott a Szaljut-6-tal, ahol Leonyid Popov és Valerij Rjumin fogadta őket. A nemzetközi személyzet egyhetes programjában több, magyar kutatóintézetek által tervezett orvosbiológiai, fémtechnológiai, fizikai, távérzékelési és erőforráskutatási kísérlet és megfigyelés is szerepelt. Vizsgálták, hogyan termelődik az emberi szervezetben az interferon nevű fehérje a súlytalanság állapotában. A Pille sugárdózismérővel már a fedélzeten meg tudták állapítani az űrhajósok sugárterhelését, a Balaton nevű műszerrel a szellemimunka-végző képességüket elemezték.  Az egyik este magyar televíziós közvetítés keretében ő olvasta fel az esti mesét, ezért magával vitte a tévémacit is. Farkas Bertalan hét napot, 20 órát és 45 percet töltött a kozmoszban. 
Szabolcs-Szatmár-Bereg az a terület, ahol az országban a legnagyobb az űrhajósok aránya, hiszen Farkas Bertalanhoz hasonlóan Kapu Tibor is innen származik. Farkas Bertalan Gyulaháza, Kapu Tibor Vásárosnamény szülötte. Valami lehet a vármegye levegőjében...

farkas bertalan mw
Farkas Bertalan volt az első magyar űrhajós Fotó: mw-archív

Farkas Bertalan tisztában van azzal, mit élhet át Kapu Tibor

A nyíregyházi Kapu Tibor kutatóűrhajós és az Ax-4 misszió legénységének másik három tagja a floridai Cape Canaveralból egy SpaceX Falcon-9 rakéta segítségével, egy Dragon űrhajó fedélzetén indul el a Nemzetközi Űrállomásra. Kapu Tibor kutatóűrhajós mellett Peggy Whitson amerikai parancsnok, Sławosz Uznanski-Wisniewski lengyel küldetésspecialista, továbbá Shubanshu Shukla indiai pilóta is startra kész.  
Farkas Bertalan készséggel nyilatkozott portálunknak:
– Tibi családja mellett én vagyok az, aki a legjobban szorít neki. Gondolatban ott leszek vele, nagyon fogok örülni a sikerének. Minden egyes űrrepülés óriási stresszel jár, tisztában vagyok azzal, hogy mit él át.
– Külön örülök annak, hogy Tibi is szabolcsi. Úgy tudom, hogy közel 240 jelentkezőből lett a kiválasztott. Én akkor találkoztam a jelöltekkel, amikor 26-ra szűkült a mezőny. Kisvárdán (ahova középiskolába jártam) ismerkedtem meg vele és édesapjával, és személyesen biztattam arra, hogy legyen végig kitartó és motivált. Azóta kiderült, hogy ő a legalkalmasabb személy. Szép feladat előtt áll, és biztos vagyok abban, hogy teljesíti a küldetését – jegyezte meg Farkas Bertalan. Hozzátette: – Amikor Tibi visszatér, fokozatosan tudatosul benne, hogy nem olyan egyszerű űrhajósnak lenni a Földön. Minden egyes űrkutatásnak kell, hogy legyen eredménye, ez pedig hosszas, precíz elemzést igényel. Rengeteg közszereplés vár rá, az egész élete erről fog szólni. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában