2025.06.19. 11:03
Készültségben a szakemberek! Földindulás várható Szabolcsban?

Forrás: illusztráció / Magyar Talajtani Társaság
A kutatók készültségben! Megmozdulhat a föld Szabolcsban!
És mégis mozog a föld - írta anno Jókai.
Megmozdulhat a föld Szabolcsban – újra keresik az Év Talaját!
Ismét mozgásba lendül a talaj – ezúttal nem szeizmikus értelemben, hanem a talajtani közösség összefogásának köszönhetően. A Magyar Talajtani Társaság idén is meghirdette az Év Talaja 2025 pályázatot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a talajvédelem fontosságára, valamint hazánk geológiai kincseire.
Reméljük szabolcsi talajszelvény is érkezik a pályázatra, azaz hogy jön a földindulás, hisz elindul a versenyen.

A kezdeményezés immár hagyománnyá vált: 2022-ben indult útjára az Agrárminisztérium támogatásával, és azóta minden évben közönségszavazással választják ki az adott év „legértékesebb” földdarabját. Tavaly például a püspökladányi arborétum talaja kapta meg az elismerést, amely azóta is példás figyelemnek örvend.
Az eseményt országos rendezvénysorozat követte „Talaj a talpad alatt” címmel, amely csaknem 50 helyszínen zajlott le – Soprontól Nyíregyházáig, sőt, még a határon túl is.
Az érdeklődők számára különleges élményt jelentett a talajszelvények megnyitása, ahol testközelből is megcsodálhatták ezeket a földtani rétegeket, sőt, szakértői magyarázatot is kaptak az adott talajtípus kialakulásáról és jelentőségéről.
Idén újra várják a jelöléseket – akár Szabolcsból is!
A Magyar Talajtani Társaság felhívása szerint 2025. július 31-ig lehet pályázni egy-egy különleges talajszelvénnyel. A jelölés bárki számára nyitott – gazdálkodók, önkormányzatok, cégek, magánszemélyek egyaránt beküldhetik a számukra fontosnak tartott földdarabot.
A nevezéshez az alábbiakat kell mellékelni:
- Fénykép a talajszelvényről
- A pontos földrajzi hely megjelölése
- Egy rövid ismertető arról, miért jelentős az adott szelvény – akár személyes, történelmi vagy kulturális szempontból
- (Nem kötelező) Tudományos leírás a talajtani jellemzőkről – ha ez nem áll rendelkezésre, a Társaság a győztes szelvénynél ezt pótolja
A beérkezett jelölésekre augusztus folyamán lehet majd szavazni a Magyar Talajtani Társaság Facebook-oldalán vagy emailben. A legtöbb szavazatot kapott szelvény nyeri el a 2025-ös Év Talaja címet.
A győztes talajszelvény monolitja ünnepélyes keretek között, december 5-én, a Talaj Világnapján kerül bemutatásra.