2025.06.15. 20:00
Függünk a lájkoktól, ezért vadászunk rájuk
Az online térben éljük az életünket. De mi lesz ennek a következménye? Szarkáné dr. Sándor Alexandra Valéria évek óta kutatja a közösségi média használatát, az eredményeit pedig kötetbe foglalta.

Hogyan váltunk a lájkok rabjaivá?
Fotó: Shutterstock
Az okoseszközök és a közösségi média korát éljük: onnan szerzünk információt, ott ismerkedünk, s ott mutatjuk meg azt, amilyenek lenni szeretnénk. Posztolunk, lájkolunk, üzenünk: ott éljük az életünket. És hogy ez hová vezet?

Fotó: Magánarchívum
Közösségi média: lájkolunk, posztolunk
Szarkáné dr. Sándor Alexandra Valéria friss kötete erre a kérdésre adja meg a választ. A kommunikáció- és médiaszakértő, társadalomkutató négyéves doktori kutatómunka nyomán, több mint 200 tudományos forrás felhasználásával írta meg A lájkok rabjai című könyvét, ami a napokban jelent meg. A szakértővel, aki korábban portálunk munkatársa volt, számos érdekes témát érintettünk podcastünkben. Beszélgettünk arról, miért „kattantunk rá” ilyen könnyen a közösségi médiára, s hogy kik a legfogékonyabbak a használatára, de szóba került a „szelfimánia”, és az is, hogy ez milyen összefüggésben áll a testképzavarral. A szerző ezek mellett arról is beszélt, hogy mit eredményez a magánélet és a nyilvánosság határainak elmosódása, hogy hová vezethet, hogy a telefonunkkal babrálunk egymás jelenlétében, de napjaink egyik riasztó jelenségéről, az online zaklatás okairól is mesélt.
szon.hu PODCAST
- Egyszerű tanács, ami életet ment: ha tüzet gyújtottál, soha ne hagyd felügyelet nélkül!
- Mandala Nyár: (rekesz)izmos programok várnak az érdeklődőkre
- Hőség, strandolás és láthatatlan veszélyek a hullámok között
- Sportpodcast: tökéletes bajnokság, nyíregyházi főszereplőkkel
- Töklotyitól a rest derelyéig