A titkos hely, ahol több tízezer magyart kínoztak – földi poklot járt be a nyíregyházi urbexes, újabb felkavaró fotókon a horror

Vaskó Tamás megrendítő felvételeket készített Goli otok szigetén. Több tízezer magyart kínoztak egykor a titkos bázison, ahol az urbex fotós is járt.

Fizikai és lelki terror, megaláztatások és végeláthatatlan abúzusok: kegyetlen, hátborzongató helyről számoltunk be Vaskó Tamás nyíregyházi urbex fotós jóvoltából. Goli otok „csupasz szigetet” jelent, az Adriai-tenger horvátországi partszakaszán, a Kvarner-öbölben, Rab szigetétől északnyugatra helyezkedik el. Itt működött a titói Jugoszlávia rendszerének, vélt és valós ellenségeinek bebörtönzésére és elpusztítására kialakított munkatábor: a jugoszláv gulág.  

Előző cikkünkből kiderült, hogy a terület lényegében mindig is lakatlan volt, az I. világháború időszakában az Osztrák-Magyar Monarchia katonai vezetése jött rá, hogy egy ilyen hely pont megfelelő a keleti-frontról érkező orosz hadifoglyok bebörtönzésére. A titkos jugoszláv munkatábort 1949-ben hozták létre a politikai foglyok számára. 

Bárki, akit nem találtak politikailag megfelelő nézeteket vallónak, pillanatok alatt a szigeten találhatta magát, sokszor ártatlanul is. A teljes mértékig elhallgatott és titokban tartott tábor egyet jelentett a totális fizikai és lelki terrorral, a megaláztatásokkal és a végeláthatatlan abúzusokkal. Azt a sztálinista módszert is alkalmazták, miszerint a politikai foglyok közé berakott köztörvényesek kiváltságai és uralma révén rabot rabbal kínoztattak és gondosan egymás ellenségeivé tették a fogvatartottakat.  Az addig katonai létesítménynek álcázott titkos tábort átminősítették 1956 után a Horvát Szocialista Köztársaság által felügyelt különösen szigorú börtönné, innen is ered a sziget „Adria Alcatraza” elnevezése. Ebben a formájában egészen 1988-ig működött, természetesen a nyilvánosság teljes kizárása mellett, Tito haláláig a név hangos kimondása is tabunak számított. A területet 1989-ben ürítették ki, azóta üresen áll és pusztul. 

Urbex a kegyetlen szigeten

Vaskó Tamás azt is elmesélte, hogy Dési Ábel szabadkai költő, író, publicista is raboskodott Tito börtönszigetén. A „bűne” csupán annyi volt, hogy értelmiségi vajdasági magyar volt, ezért kellett három évet embertelen körülmények között töltenie a koncentrációs-tábor szigeten. Az ő feljegyzéseiből derült ki, hogy mi is folyt a szigeten. – Egy éjszaka csak úgy elvitték a politikai rendőrség emberei, és mindenféle meghallgatás, bírósági tárgyalás nélkül került a szigetre Dési Ábel, ahol 1949- 1952 között raboskodott. Az ő titkos feljegyzéseiből tudjuk, hogy milyen kegyetlen bánásmódban volt részük ott a raboknak. A szigeten töltött börtönévek alatt mintegy 75 verset, és visszaemlékezést írt, amiket majd csak 1990 után publikálhatott – részletezte Vaskó Tamás, és hozzátette: cementszállító hajó gyomrában vitték az embereket a szigetre, így amikor kiszálltak, nem csak a cementport marta a szemüket véresre, hanem a hirtelen napfény is elvakította őket. 

– A sztálinista módszert már a megérkezéskor alkalmazták, hiszen az újonnan érkezett raboknak egy sorfal mellett kellett végigmenniük, ahol a régóta ott lévő foglyok husánggal ütlegelték őket. Aki elesett és nem tudott tovább menni, azt agyonverték – mesélte Dési Ábel borzalmas visszaemlékezésit az urbex fotós, és az is elmesélte, hogy minden új elítéltnek egy hónapot kellett eltöltenie a kórház karantén részlegében, ahol felmérték a munkabíró képességüket. 

Dési Ábel szemtanúja volt egy ilyen kegyetlenkedésnek: a mellette fekvő 16 éves fiút verték halálra – részletezte a nyíregyházi fotóriporter, aki azt is elmondta, hogy a barakokban több mint 300 elítéltet zsúfoltak össze, olyan zsúfoltan feküdtek, hogy csak oldalt fekve fértek el. Kiderült az is, hogy puszta kézzel kellett végezniük az elítélteknek a cementes, és mészporos hajók kirakodását mindenféle védőfelszerelés nélkül, így a mészpor véresre csípte az emberek szemét, a cementpor meg a légzést tette elviselhetetlenné. Akár 60 kilós cementes zsákot is kellett messzire cipelniük: súlyos büntetés járt ha a zsák kiszakadt. 

Dési Ábel 3 év után 49,5 kilósan szabadult Goli Otokrok. De a sziget után sem mehetett egyből haza, fél évig még a szárazföldön útépítésen kellett dolgoznia. Csak ennek letöltése után szabadulhatott végleg. De a hazatérése után még 7 évig nem dolgozhatott, nem kapott munkát, teljesen számkivetett, megbélyegzett lett. A szigeten átélt fizikai és mentális erőszak miatt, és a társadalomból való kirekesztettség következményeként háromszor kísérelt meg öngyilkosságot, és háromszor került kórházi idegosztályra.