Tragédia a sztrádán

2025.07.05. 13:51

Halálos baleset az M3-ason: szívszorító, ahogy az apára emlékeznek – helyszíni videó

Az autópályán történt súlyos balesetben két rendkívül fiatal férfi hunyt el. A halálos kimenetelű baleset áldozatait Nógrádban gyászolják.

Halálos baleset az M3-ason: szívszorító, ahogy az apára emlékeznek – helyszíni videó

Gyászba borult a kis falu: családjának élt Attila. Az M3-as autópályán történt súlyos balesetben két rendkívül fiatal férfi hunyt el. Az egyik áldozat egy családapa volt, aki szeretett feleségét és hat hónapos kislányukat hagyta hátra. Senki sem számított arra, ami vasárnap délben történt az M3-as autópálya 47-es kilométerszelvényénél, Kartalnál. Mint arról beszámoltunk, egy hétszemélyes kisbusz egyelőre ismeretlen körülmények között egyik pillanatról a másikra letért a pályáról, először nekicsapódott a szalagkorlátnak, majd megpördült és az árokba zuhant. A gépjárműben összesen nyolcan utaztak, közülük hatan súlyosan megsérültek, míg két ember kirepült az autóból. A halálos baleset után a nool.hu munkatársa a következményekről is beszámolt.

halálos baleset M3 autópálya
Halálos baleset helyszíne volt az M3-as autópálya Fotó: nool.hu


Halálos baleset: a szörnyű tragédia híre bejárta az országot

A baleset helyszíne borzalmasan nézett ki szemtanúk elmondása szerint: 
rommá tört az autó, előtte pedig 
leszakadt járműalkatrészek, 
üvegszilánkok, illetve 
testek hevertek az úton.

A járműből kirepülő két fiatal férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életüket a többszöri újraélesztés ellenére már a mentőegységek sem tudták megmenteni.

A szörnyű tragédia híre az egész országot bejárta, mindenki megrendült a történteket látva és olvasva. Az internetet rövidesen megható búcsúsorok és részvétnyilvánító üzenetek lepték el, elsőként az áldozatok családjai és közeli ismerősei posztoltak közösségi oldalukra, hogy tudassák: két jószívű, dolgos fiatalembert ragadott el a halál vasárnap.

A nool.hu tudósítása szerint a halálos baleset egyik áldozata a sziráki kötődésű, mindössze 23 éves K. Attila volt, aki nagy szeretetben élt szerelmével, Zsuzsával és alig hat hónapos kislányukkal. Úgy tudni, a fiatal család egy ideje már Gyöngyösorosziba költözött, de a férfi rokonságának nagy része Szirákon lakik, illetve élete nagy részét ő is ott élte le. Hirtelen halála mélyen megrázta szeretteit, barátait, sőt az egész közösséget. A történtek kapcsán mi magunk is ellátogatunk a településre.

A párom rokona volt. Nagyon jó embernek ismertem, szerettem őt. Sokat jártunk vele dolgozni. Hihetetlen, hogy ez történt – közölte egy helybéli hölgy érdeklődésünkre. Kiemelte: hozzátartózói mind illedelmes, kedves, valamint szorgos emberek, s ő maga is az volt.

Attika egy végképp tisztelettudó, normális, család centrikus fiatal srác volt, korosztályában ritkán találkoztam ilyen mentalitású emberrel, mindig elsőnek tekintette a családját, akármiről volt szó. Dolgoztam vele 2-3 hónapot folyamatosan, ott is mindig a feleségéről és a még akkor magzati korban lévő kislányáról áradozott. Nagyon sajnálom, hogy így alakult az ő élete. Nyugodjon békében, a családtagjainak pedig sok erőt és kitartást kívánok!

– fogalmazott Ságodi Renátó, a Szirák Község Nemzetiségi Roma Önkormányzat elnöke, aki a tragédiáról értesülve – a képviselőkkel egyetemben – gyűjtést szervezett az elhunyt családjának megsegítése érdekében.

– Igazából a gyűjtés azért fordult meg a fejünkben, hogy valamilyen formában mi, a roma önkormányzat, illetve azok a falubéliek, akiknek szándékukban áll és tudnak is segíteni, valamilyen formában enyhítsünk Attila felesége, illetve a hathónapos kislánya anyagi helyzetén – közölte Ságodi Renátó, majd így folytatta: – Kedd délelőtt, amikor eldöntöttük, hogy megpróbáljuk támogatni a családot, megkerestem mindkét sziráki élelmiszerbolt vezetőjét és Istennek hála, nagyon szívesen segítettek, amit itt is megköszönnénk nekik!

Megerősített információink alapján az M3-as balesetben a másik áldozat egy 21 éves salgótarjáni férfi volt.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában