program

2019.05.14. 08:44

A koncert ötvözi a zenei és színházi élményeket

Kálloy Molnár Péter és Hrutka Róbert zenés estje vár ma az érdeklődőkre a Bencs villában.

Kálloy Molnár Péter színész, dalszerző-énekes erőssége a meghitt pillanatok művészi megjelenítése, de ott rejtőzik benne az elmélkedő mesélő és humorista is. Dalait hallgatva visszautazunk a gyerekkorba, és felnőttként álmodva, álmodozva keressük a boldogságot.

Blues, jazz, rock

Kálloy Molnár Péter sokoldalú művész, akit a színházi és filmbeli szerepei tettek ismertté, de rendezőként és – immár többkötetes – költőként, sőt már zenészként is számontartják.

Minden területen egyedit, egyénit alkot, és kétségtelenül sikeres. 2008-ban adta ki első lemezét A nő után címmel. A dalokat ő maga szerezte, szövegezte, a hangszerelést és produceri munkát Hrutka Róbert vállalta.

Az azt követő évben megjelent az újabb korong, a Pesti álom. 2012-ben elkészült a harmadik stúdióalbuma: A gyermek énbennem. Kálloy otthonosan mozog blues, jazz, rock, de még az alternatív zene világában is. Dalai ötletesek, líraiak, humorosak, szórakoztatóak, de akik a Hrutka-féle hangzásvilágot keresik, azok is szeretik a koncertjeit.

Mesél és provokál

Ma délután 17.30-tól a Bencs villában hallhatjuk a művészeket, a Pesti álom című előadáson a második nagylemez dalai hangzanak el. A koncert ötvözi a zenei és színházi élményeket, a művész mesél, provokál, anekdotázik a dalok között, ami a manapság oly népszerű stand-up comedy világát idézi.

Egy biztos: Kálloy igazán jó hangulatot tud teremteni a dalaival és a szövegeivel egyaránt.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában