VIDOR

2019.08.26. 07:27

A Kelemen Kabátban és a Halott Pénz felszántotta a színpadot, mutatjuk, mi a program ma!

Esti terrorkomédia a Krúdy kamarában!

Kelemen Kabátban koncert

Ma hattól és 22.15-től a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának produkcióját láthatják az érdeklődők a Krúdy kamarában, a Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc terrorkomédiát.

Jordi Galceran kortárs katalán drámaíró színművei valós időben, egyetlen helyszínen játszódnak, lehengerlő humorral, miközben társadalmi kérdéseket is megvitatásra kínálnak. A Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc korhatáros, 14 év fölöttieknek ajánlják.


 


Messzi nélkül nincs csapat

Színház a téren: ma este héttől musical comedyt láthat a nagyérdemű.

A tavalyi fesztiválon nagy sikerük volt a Kossuth téri zenés előadásoknak, a hagyományt folytatva ezúttal is láthatnak színházi előadásokat a főtéren az érdeklődők – az egyiket ma este: ez lesz a Magyarock Dalszínház Futballáb című musical comedy előadása, a másikat pedig szerdán: a Nicsak ki lakik itt?! című vígjátékban mások mellett Beleznay Endre, Gesztesi Károly, Harmath Imre és Bánfalvy Ágnes is színpadra lép.

Látni, hallani kell!

A mai előadás főszereplője a foci, amit Felsőlápmezőn igencsak komolyan vesznek, így nem csoda, ha az egész település megzavarodik, amikor az Alsólápmezővel vívott rangadón Messzi Lajos helyi szupersztár rájön, hogy a menyasszonya az edzővel kavar, és meccs közben le is lép vele. Messzi nélkül nincs csapat, ám kéznél van a rendőr, másodállásban szertáros, aki kihajtja a szuszt a játékosokból. Tündi, a postáslány az elkeseredés medrébe hajszolja magát, ám nem is sejti, hogy a községben minden hímnemű egyén egyetlen hívó szavára ugrana. Maca, a henteslány gyúró lesz, viszont hiányzik neki az aprítás és a vér. Ráadásul megjelenik Kenő Pál, az ellenőr, akinek negatív kritikája elég lenne ahhoz, hogy megfossza a települést a támogatásoktól. És ne feledkezzünk meg Sztárpiról, a Bulvi tv riporteréről, aki kezdetben fintorog a „porfészekben”, végül úgy elkábítja egy hölgy illata, hogy végül a mennybe megy.

Mesélhetnénk tovább is, de nem tesszük, mert a Fut­ballábat látni, hallani kell. A fergeteges musical comedyből kiderül az aranyigazság, hogy a közös cél, a fenyegetés vagy a közös szerelem, jelen esetben a futball, képes olyan erőt adni egy közösségnek, amivel már-már hegyet lehet varázsolni a lápmezőre. A Magyarock Dalszínház társulata hétfőn hétkor lép a VIDOR nagyszínpadára, hogy színházi élménnyel ajándékozza meg a közönséget.

A foci szeretete hegyeket varázsol a lápmezőre
Fotó: VIDOR.EU

Futballáb, szereposztás:

Futter Balázs polgármester, klubelnök – Magyar Attila; Füttyös Dodó szertáros, rendőr – Barabás Kiss Zoltán; Kenő Pál szövetségi ellenőr, csaló – Háda János/Petőcz András; Sztárpi bulvárriporter, álruhás futballsztár – Baronits Gábor/Kádár Szabolcs; Böllér Maca henteslány, később gyúró – Fejes Szandra; Szittyó pályamunkás, közmunkás – Fecske Dávid; Szivacs szenilis pályamunkás, Szittyó apja – Gerdesits Ferenc/Makrai Pál; Tündi postáslány, futballista – Eszlári Judit; Dajr cserejátékos, fodrász – Bene Zoltán; Betli, a kancsal cserekapus, órás – Papp Csaba; Koreográfus: Bakó Gábor; Rendező: Vizeli Csaba

Egyedi előadásmód

Érdemes korábban érkezni a térre, hiszen a Sunshine kis–színpadon 17.30-tól Magyarország egyik (ha nem a) legegyszemélyesebb zenekara, az Azegrivár ad koncertet. Egri Bálint színészként ért el korábban sikereket (játszott a Thália Színházban, de sorozatokban is szerepelt), miközben zenei karrierjét is építette: az eltelt évek alatt egy több mint száz dalból álló repertoárt alakított ki. Ezeket koncert vagy önálló est formájában koncerthelyszíneken, színháztermekben, fesztiválokon és lakáskoncerteken adja elő egyedi történetmesélő stílusában – ma a nyíregyházi közönség is megtapasztalhatja előadásmódja különleges hangulatát.


Diákszínjátszók a Vikár-zeneiskola udvarán

A VIDOR Fesztivál egyik idei újdonsága a Vikár Udvar, ahol diákszínjátszó-csoportok kapnak lehetőséget a bemutatkozásra.

– A Vikár-zeneiskola igazgatója, Tamás Attila azt találta ki, hogy ha van egy nagy és zárt udvaruk, történjen ott valami a fesztivál alatt. A közönség hét rövid előadást láthat, melyek életképesek ilyen környezetben is – mondta el érdeklődésünkre Vona Éva, a nagykállói Korányi-gimnázium drámatanára, akinek végzősei vasárnap álltak színpadra a Zárt tárgyalás című drámával.

Az előadások, amelyek ingyenesek, délután négykor kezdődnek. Hétfőn az Ala­carte Színkör, a Vásárhelyi-iskola és a Korányi-gimnázium drámásai, kedden a Színjátszó-Sokk, szerdán a nyíregyházi Vasvári-gimnázium színjátszó köre, csütörtökön zenetanárok és a Vikár-iskola diákjainak alkalmi társulata, pénteken pedig a Művészeti Szakgimnázium gyakorlatos színésznövendékei mutatkoznak be.

Szép Evelin és Tőkés Márk a Zárt tárgyalás című előadásban
Fotó: Gazdag Tibor


Dumából most sem lesz hiány

A fesztiválozók jól tudják, hogy a VIDOR-on a stand-up comedy legnépszerűbb hazai előadóival is találkozhatnak – nem lesz ez másként az idén sem.

Hétfőn 18 órától, majd 20.15-től a Váci Mihály Kulturális Központban Kovács András Péter nevetteti meg a közönséget.

Kovács András Péter
Fotó: Vidor.eu


Kántorszámok és zsidó dalok a zsinagógában

A 2015-ben Európa legjobb kántorhangjának választott Nógrádi Gergelyt újra hallhatjuk a VIDOR-on, a budai főkántor neves kollégáival érkezik a fesztiválra. Sokszínű műsorukban a népszerű előadók fajsúlyos kántorszámaitól a legismertebb zsidó melódiákig számos örökzölddel örvendeztetik meg a közönséget. A Kántorok gálaestje hétfőn 18 órakor kezdődik a Nyíregyházi Zsidó Hitközösség zsinagógájában, a produkcióban Nógrádi Gergely mellett közreműködik Teszter Nelli zongoraművész, Fellegi Balázs operaénekes, Zucker Immánuel főkántor és Rosenfeld Dániel Imre kántor.

Nógrádi Gergely
Fotó: Vidor.eu

 


Boldogságkeresés este héttől

Van-e olyan patika, ahol a boldogság receptje kiváltható?

A bölcsek azt állítják, hogy az élet célja az, hogy boldogok legyünk. De mi jelenti a boldogságot? Az apró dolgok? Megtalálni a kávé és a tej tökéletes egyensúlyát? Pénzt találni egy rég nem hordott nadrágban? Levenni a melltartót a nap végén? És mi van azzal, akit nem tesznek boldoggá az apró dolgok, és szerető feleség ölelésére, gyermekkacajra, otthonra vágyik? Kezében a boldogság receptje – de vajon létezik-e az a patika, ahol mindez kiváltható? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Szép Ernő Patika című darabja, amit ma este héttől a nagyszínpadon láthat a közönség. Az Örkény Színház előadásának rendezője a Nyíregyházán is jól ismert Mohácsi János.

Két világ közötti különbség

Szép Ernő színművében a patikussegédként munkát vállaló Balogh Kálmán azért költözik Budapestről egy vidéki kisvárosba, hogy a helyi közösségbe betagozódva boldog, tartalmas életet éljen. Kovács Márton és a Mohácsi testvérek olyan módon hangolták át a darabot, hogy abban a leghangsúlyosabbá a két világ közötti különbség vált – írja a papageno.hu.

Egyfelől adott egy kiüresedett, érzéketlen, oktalan virtus és alkoholmámor által motivált világ, amely már a mikszáthi dzsentriattitűd látszataira sem ügyel, másfelől megjelenik a századelő klasszikus polgári kultúrájának a világa a maga romantikus szokásaival, kifinomult gyakorlataival.

A kiváló előadásban a főbb szerepeket Novkov Máté, Radnay Csilla, Epres Attila, Znamenák István és Kerekes Éva játsszák.

Szép Ernő színdarabját az Örkény Színház társulata mutatja be
Fotó: Vidor.eu


Lóciék hatalmasat játszottak!

A Lóci Játszik zenekarnak több emléke is fűződik Nyíregyházához, ahol pénteken hatalmas bulit csaptak.

A VIDOR Fesztivál első napján, közvetlenül az ünnepélyes megnyitó után a Lóci Játszik nevű együttes tagjai foglalták el a Kossuth téri nagyszínpadot, és hatalmas bulit csaptak.

Közvetlenségével, vidámságával és kirobbanó energiájával már az első percekben magával ragadta a közönséget a Lóci Játszik koncertje. Felcsendült az együttes egyik legismertebb dala, a Nem táncolsz jobban, mint én is, amit végigtomboltak a fesztiválozók. Csorba Lócival, a zenekar frontemberével a koncert után beszélgettünk, és muszáj volt megkérdeznünk: voltak-e olyanok a közönség soraiban, akik jobban táncoltak tőle?

Azt mondják, szuper volt a VIDOR közönsége
Fotó: VIDOR.eu

Szuper volt a közönség

– Természetesen voltak, de ezt nem ismerhetem be, hiszen akkor vége a karrieremnek, a leghíresebb számom dugába dől – válaszolta nevetve az énekes. – Szuperjó közönségünk volt, és nagyon hálásak vagyunk, amiért itt lehettünk a fesztivál nyitónapján. Rengetegen voltak, megtelt a tér, mindenki mosolygott – számunkra ez azt jelenti, hogy a Lóci Játszik jól végezte a dolgát.

– A zenekar egy nehéz időszakon van túl: a közelmúltban az alapító-szaxofonos Seress Bence helyére Vadász Gellért érkezett. A koncerten elhangzott legújabb számuk, a Minden úgy jó, ahogy van, az életigenlő dal pedig Lóci szerint a zenekar jelenlegi állapotát is tükrözi: a tagcserét sikerült feldolgozniuk, újult erővel zenélték végig a koncertekkel teli nyarat.

– Az első lemez dalait már sokkal jobban játsszuk élőben, mint ahogyan a lemezen szól, hiszen azóta rengeteget fejlődtünk – mondta Csorba Lóci. – Nagyon szeretem, amikor megszólal a zenekar, az egész közönség együtt mozog, és elindul az a flow, amit Csíkszentmihályi Mihály nevesített. Ezt egy fesztiválon nagyon jó megélni.

Nyíregyházi emlékek

A Lóci Játszik zenekarnak több kedves emléke is fűződik Nyíregyházához, és ebből kettő is egy-egy lagzihoz kapcsolódik.

– Egyszer meghívtak minket egy esküvőre, hogy ugorjunk be meglepetésnek, hiszen a nyíregyházi ifjú párnak mi voltunk a kedvencei. Mi aznap éppen a városban léptünk fel, az esküvő azonban Budapesten volt, így nem volt más megoldás: eljöttünk a fővárosból koncertezni, majd éjfélre visszamentünk. A házaspárral akkor örök barátságot kötöttünk, a VIDOR-os koncerten is itt voltak – mesélte Lóci. – Egy másik alkalommal szintén meglepetésként ugrottunk be zenélni egy nyíregyházi esküvőre, de aznap a Volt Fesztiválon is játszanunk kellett. Így délután négykor felléptünk Sopronban, majd éjfélre ideértünk, ráadásul kocsi nélkül, vonattal sikerült megtenni ezt a távot – mesélte.

A zenekar a jövőben sem pihen: folytatják a Novák Péter által rendezett Extravaganza című interaktív színházi projektjüket, decemberre pedig egy dupla lemezbemutató koncerttel készülnek. Ahogy az énekes fogalmazott: a karácsonyfa alatt már ott találhatják a rajongók a harmadik Lóci Játszik-nagylemezt.


Hétfői programok

NYÍREGYHÁZA

Belváros

15 óra: VIDOR Falu

15 óra: Nyír1Flow

15.30: Utcazene a VIDOR-on

16 óra: VIDOR az egész (bel)város

22 óra: VIDOR Kert – DJ PéGé

Móricz Zsigmond Színház

Nagyszínpad

19 óra: Patika, az Örkény Színház előadása

Krúdy kamara

18 és 22.15: Burundanga, avagy a maszk, a baszk meg a cucc, a temesvári Csiky Gergely Színház előadása

Hősök tere

16 óra: Szorgos lány, lusta lány (Majorka Színház, Budapest)

Kossuth tér

16.30: VIDOR Terasz

17.30: Azegrivár-koncert (Sunshine kisszínpad)

19 óra: Futballáb – a Magyarock Dalszínház előadása (nagyszínpad)

22 óra: Filmvetítés – BÚÉK, magyar vígjáték (Sunshine kisszínpad)

Váci Mihály Kulturális Központ

18 és 20.15: Életed filmje – Kovács András Péter önálló estje

Nyíregyházi Zsidó Hitközség zsinagógája

18 óra: Kántorok gálaestje

Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola

16 óra: Gardénia – a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola és a Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium tanulóinak előadása

Krúdy Gyula Art Mozi

17.30: Szabadúszók – amerikai akciófilm

Dombrád

Szivárvány Óvoda és Bölcsőde

10 óra: Róka koma doktorsága (Burattino Bábszínház, Nyíregyháza)

Vaja

Tavirózsa Óvoda

10 óra: Szorgos lány, lusta lány (Majorka Színház, Budapest)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában