2 évesen már írt és olvasott, most 9 éves, és kiállítása van a Jósa András Múzeumban

Kétévesen már írt és olvasott, négyévesen kezdte az iskolát, s rögtön másodikosként, most, kilencesztendősen pedig négy nyelven beszél, zongorázik, énekel, kiválóan fest és rajzol. Bánhegyi István András, a királyhelmeci csodagyerek ötven alkotásából nyílt kiállítás pénteken a Jósa András Múzeumban. A kisfiú, akit mindenki Öcsikének becéz, Szinyei Merse Pál nagy rajongója, hozzá hasonlóan ő is impresszionistának vallja magát, így nagyon boldog volt, amikor kiderült, hogy az általa legnagyobb magyar festőnek tartott művésszel egy időben állítják ki festményeit és rajzait a nyíregyházi múzeumban.

– Intézményünk – fennállásának másfél évszázada alatt – még nem adott otthont kilencéves alkotó kiállításának – szögezte le elöljáróban dr. Rémiás Tibor. A Jósa András Múzeum igazgatója hozzátette: Bánhegyi István András képeit korábban már láthatta a prágai, a pozsonyi, a kassai, a budapesti és a miskolci ­közönség, Nyíregyháza után pedig Olaszországot hódíthatják meg a fiú festményei és rajzai.

Önmagát adja alkotásaiban

Nagy Enzoe Zoltán felvidéki magyar festő méltatta a kilenc­éves gyermek alkotásait.

– Évek óta ismerem és figyelem Öcsike művészi megnyilvánulásait. Korán felfedezte a rajzolás szépségét, és jó értelemben a megszállottjává is vált. Egy gyermekben megvan még az a készség, hogy tisztán és minden külső behatástól mentesen szemlélje a világot.

Könnyedén, művészien adja önmagát alkotásaiban, ami bizony a felnőtteknél már nagyobb megkötöttségeket kíván.

Hagyatkozhat az ösztöneire, mert ebben az alkotó mivoltában az igazi művész, a nagybetűs művész, ahogyan kis barátunk is az.

Bánhegyi István András a felnőttek magabiztosságával és a gyerekek őszinteségével állt ki a múzeum közönsége elé, s mesélt arról, mit jelent számára az alkotás.

– Ha ecset kerül a kezembe, körülöttem megszűnik a világ, és csak arra összpontosítok, hogyan vigyem át az élményt a vászonra. Színesnek és szépnek látom a világot, melegnek, amiből szeretet árad – ezért szeretem megfesteni a naplementét, a tűző sugarakat, a felhőket, a sokszínű fákat, a hulló leveleket, a virágokat és a réteket. A csend ihletét a tó partján.

– Szeretem megfesteni az állatokat is, az őzike félénk tekintetét és a tigris vad, morcos nézését, a hold hideg fényét és a csillagok ra­gyogását, a mesevilág figuráit, a ­harcos pokémonokat és a szelíd hercegnőt, akiből anyám szeretete árad. Bár a képeim mindenkihez szólnak, fiatalokhoz és idősebbekhez is, én mégis a gyerekek világát ­szeretném megmutatni a gyerekeknek. Amit a kiállításomon láthatnak, az a szívemből fakad, őszinte és gyerekes, csak olyan, mint én vagyok: ez az én kezdetem, az én világom, az én életem.

CsA