Nézz körbe 360 fokban!

2019.09.09. 09:22

360 fokos videó: Gerendás Péterrel zenélnek

Különleges vendégzenésszel indul koncertkörútra a nyíregyházi Képmás Zenekar.

Első állomásként a formáció a 28. Mandala Nyár zárógáláján lépett fel, Gerendás Péter meglepetésvendégként zenélt velük. A fellépés előtti próbára mi is ellátogattunk.

– Nagyon örülök, hogy meghívtak, hiszen különleges dolog vendégként közreműködni egy produkcióban – mondta el Gerendás Péter. – Új színt vinni a zenébe és másokkal együtt játszani az alkalmi együttműködések során mindig izgalmas és érdekes.

Gerendás Péter hozzátette: sok szállal kötődik a megyeszékhelyhez, ahol számos alkalommal lépett már fel, a nyíregyházi közönségről pedig csak pozitív emlékei vannak.

– Gyorsan egymásra hangolódtunk – jellemezte a közös munkát a Képmás Zenekarral. – Szuper, amikor az ember mondd egy-két instrukciót, és ezt a másik fél elfogadja, nem veszi zokon az adott pillanatban. Itt pedig pontosan ezt történt, hamar megtaláltuk a közös hangot.

A Képmás Zenekar a hónap végén indul koncertezni, Gerendás Péter pedig valamennyi állomáson velük tart. A műsorokban a Liszt Ferenc-díjas előadóművész és a nyíregyházi együttes repertoárjából egyaránt szólalnak meg dallamok.

– Nagyon nagy élmény ez a közreműködés – mondta el Bodega László, a Képmás Zenekar énekese. – Gerendás Péter munkássága, dalai sokszor inspirálták a csapatunkat, hiszen mi is ezt a műfajt szeretnénk erősíteni a térségben.

A Képmás Zenekar első egész estés, Gerendás Péter vendégszereplésével színesített koncertjét szeptember 30-án, a Máriapócsi Kulturális Központban hallgathatja meg a közönség.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában