Öt nő, öt sors – az útkeresés dilemmái

Egy jelmezekből épített heggyel találja szemben magát a Színházi bestiák nézője a Krúdy kamarában, az egymásra dobált ruhák között felfedezek egy péklapátot és egy játékbabát, a fésülködőasztal mögötti fogasok is tömve, az utcai lámpa halkan pislog, a magasból az uralkodó festményről tekint le alattvalóira. A királyi fenség árgus szemmel figyeli, ahogy felemelkedik a díszlet nézőtérrel szemközti oldala, és kilép rajta öt hölgy. Négyen fehér fűzőben, egyikük pedig lepelbe burkolózva áll a közönség előtt. Valamennyien szilárdnak, eltökéltnek, büszkének tűnnek, de talán egy kicsit bizonytalannak is – ők az első nők, akik II. Károly Angliájában színpadra léphettek.

Magukra szabott karakterek

Egy anekdota szerint, amikor a királynak azért kellett várakoznia a színházban, mert a királynét játszó színész borotválkozott, haragra gerjedt, és úgy rendelkezett, a nőket immár nőknek kell játszaniuk. E színháztörténeti szempontból fontos, kezdeti lépéseket örökíti meg April De Angelis kortárs angol írónő Színházi bestiák című műve, amely az első hivatásos színésznők portréját rajzolja meg. Doll, Nell, Mrs. Betterton, Mrs. Marshall és Mrs. Farley a londoni Királyi Társulat tagjaként léptek színpadra, és nem volt könnyű dolguk. Egyrészt mert a korabeli közönség inkább tartotta őket tehetséges prostituáltaknak, mint színésznőknek, de azért is, mert ők is keresték a saját útjukat.

Olyanok voltak, mint bármelyikünk: elismerésre, szerelemre, boldogságra vágytak. Az addig csak férfiak megformálta karaktereket kellett magukra szabniuk, miközben nem vonhatták ki magukat az élet és a színház aligha elválasztható történései alól: megéltek barátságot és rivalizálást, felemelkedést és bukást, küzdöttek az öregedéssel, a kiszolgáltatottsággal.

Mind az öten másban látták a boldogulás útját: Mrs. Farley koldusból lett színésznő, Mrs. Betterton a munkában hitt – egyetlen végszóról sem maradt le soha –, Mrs. Marshall az alkoholba menekült, Nell tehetség híján fenékrázással aratott sikert, Doll pedig rég lemondott mindenről, ami jó lehet. Az életük volt a színház, de látták az árnyoldalait is. Nellnek, aki mindenáron közönség elé akart kerülni, azt tanácsolták, felejtse el a színházat: „Csak nem akarsz egész életedben boldogtalan lenni?” – kérdezik tőle, és ellátják egy jó tanáccsal: „Nyisd ki a szád! Egy megfelelőre nyitott szájjal sokra lehet vinni a színházban – és nem csak a színpadon...”

Időtől független problémák

Az előadás öt színésznő sorsán keresztül mutatja meg a művészlét szépségeit, viszontagságait, és arra is választ ad, mi a színház küldetése: felemelni és megváltoztatni a nézőt – és estéről estére azt is, aki színpadra lép. „Természet fölött zeng az emberből, hogy nem művész többé. Ő maga a műalkotás. A legnemesebb ember gyúratik, a legbecsesebb márvány faragtatik itt: az ember”.

Verebes István rendezése élő, mai, arra, hogy melyik korban járunk, csupán néhány elejtett mondat utal, na meg talán a király megfestett arcképe – ám ezek a (színész) nők bárhol, bármelyik korban létezhetnének. Problémáik időtől, helytől függetlenek, ahogy a karaktereik is.

A londoni színésznőket alakító nyíregyházi művészek azonban itt és most játszanak színházat a színházban, és kiválóan teszik! Kónya Merlin Renáta (Nell) friss és energikus, aki ha kell, hazugsággal éri el a célját, Jenei Judit (Mrs. Farley) kacér, aki élvezi, hogy a nézők jó része a fiatal lábakért jár színházba, Horváth Réka (Mrs. Marshall) pedig nem is titkolja: belekeseredett a boldogságért folytatott harcba. Pregitzer Fruzsinának (Doll) sem a színházról, sem az életről nem lehet újat mondani. Emlékszik még azokra az időkre, amikor medvék táncoltak a színház helyén, egy igazi mindenes, aki a legkomolyabb szerepében hulla volt egy lepel alatt, mégsem tudna máshol élni, csak Thalia templomában, Szabó Márta (Mrs. Betterton) pedig az őstehetség, aki akár ingyen is színpadra lépne, mert számára egyetlen vallás létezik: a színház.

És ugyanezt érezheti mindenki, aki megnézi a Színházi bestiákat, mert az jóval többről szól, mint a művészlét dilemmáiról: a színésznők útkeresése valamennyiünk számára ismerős lehet.

A férfiak okozzák a bajt

Bár az előadásban férfiak nincsenek jelen, mégis ők okozzák a bajokat: az igazgató, aki levélben rúgja ki a feleségét, a király, aki elcsábítja a színésznőket, a „férj”, aki az esküvőt csak megrendezi, a gazdag fiatalúr, aki a hintója helyett búcsúpénzt küld, vagy a testi örömöket az utcán kereső fiú, akivel a Bibliából idéző lány azért nem megy el hat penny­ért, mert az előtte a nővérével volt...

Felelősek ezekért a nőkért, akik nehezen vállalják a felelősséget saját magukért, és akik kimondják: „Átkozott legyen minden férfi, ki a gyenge nőkön kedvét tölti”.

Száraz Ancsa