Nézz körbe 360 fokban!

2019.10.19. 10:53

360 fokos videó: Életünk görbe tükre

A rendszerváltás idején készült vicces rajzokból csemegézik a Váci Mihály Kulturális Központ kiállítása.

Fotó: @DODO FERENC

Történelmi idők görbe tükörben címmel nyílt karikatúra-kiállítás a megyeszékhelyen. A tárlaton Kertész Sándor grafikus és művésztanár gyűjteményéből összeállított rajzokat tekinthetik meg az érdeklődők.

– Mindez csak egy kis része egy viszonylag nagy gyűjteménynek – mondta el kérdésünkre a kiállítás megnyitóján Kertész Sándor. – Régóta foglalkozom a karikatúrákkal, és gyűjtöm is azokat az újságokat, melyekben ezek megjelentek, így a klasszikus Ludas Matyi számait is. Ezeknek az alkotásoknak az adja az érdekességét, hogy egy egy tükröt mutatnak a társadalomról és a történelemről. A karikaturisták megörökítették a napi eseményeket és a rajzaikon keresztül elmondták a véleményüket. Mivel 30 éve volt a rendszerváltás, a tárlat anyagának összeállításánál arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon a '80-as évek végén, '90-es évek elején min nevettek a magyarok, mi szórakoztatta őket, és mivel szemben fogalmaztak meg kritikákat.

A szakember hozzátette: a legtöbben nagyon szeretjük nézegetni a karikatúrákat, de az már nem nyeri el a tetszésünket, amikor mi magunk vagyunk az alanyai, éppen ezért ezek az alkotások minden történelmi korszakban kiverték a biztosítékot.

– Sajdik Ferenc mondta egyszer, hogy az aktuális lapszám megjelenése után mindig izgatottan várták a főszerkesztőjüket, hogy kapott-e a fegyelmit – mesélte Kertész Sándor. – A karikaturista ferdén látja a világot, és egy olyan tükröt tart elénk, amelyben nem tetszünk magunknak. Utólag persze már nevetünk mindezen. Ma már '90-es éveken is jóízűen tudunk mosolyogni, akkor azonban megfagyott bennünk a vér egy-egy esemény láttán.

A kiállítás november 3-ig tekinthető meg a Váci Mihály Kulturális Központban.

Nézz körbe 360 fokban!

A videót 360 fokos kamerával vettük fel: az egérrel vagy a bal felső sarokban lévő kör alakú ikonra kattintva tudsz változtatni a nézőponton. Ne felejtsd el megnézni, hogy mi van a kamera “háta mögött”!

Még több 360 fokos videóért iratkozz fel a Hírek 360 YouTube-csatornájára és kövesd a Hírek 360 Facebook-oldalát!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában