A hallgató szívéhez kell eljutni a dallal

A Magyar Kodály Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tagcsoportja a napokban Nyíregyházán a megyei könyvtárban látta vendégül Mohos Nagy Éva Liszt-díjas opera-énekesnőt, professor emeritát, a Csokonai Színház örökös tagját. A rendezvényen Sipos László beszélgetett a művésznővel.

„Húszéves koromig eszem­be sem jutott, hogy énekesnő legyek” – nyilatkozta egyszer. Mikor gondolta meg magát?

Egész életemben szerettem volna énekelni, de a családom nem engedte. Azt mondták: „Két hangszalagra nem lehet építeni egy életet, keressek inkább polgári pályát!” Már zongoratanár szakos hallgató voltam Szegeden, amikor Sinkó György basszista, érdemes művész az első kötelező hangképzésórán meghallgatott, és megkérdezte: „Maga miért zongorázik, és nem énekel?”

Mikor került Debrecenbe?

A férjemmel jöttem 1974-ben „előénekelni” Debrecenbe, de már betöltötték a szoprán állást. A férjemet korrepetitorként alkalmazták, nekem meg azt ajánlotta a vezetőség, hogy tanuljam meg A végzet hatalma Leonorájának szólamát, talán szerencsém lesz. Így történt, mert az 1974. karácsonyi Végzet előadása – betegség miatt – elmaradt, s jött a felkérés 1975. január 2-ára. Szabó László zeneigazgató vállalta a felelősséget a beugrásomért. Honoráriumot ugyan nem kaptam, de egy „fél” szerződést igen. Akkor lettem a Csokonai Színház magánénekese.

Végigénekelte az operairodalom nagy szopránszerepeit, Beethoven Fideliójának Leonora szerepére a Magyar Állami Operaház is meghívta. Vendégszerepelt a szegedi, győri, miskolci operákban; énekelt Ausztria, Németország, Olaszország, Románia és Japán színpadain is. És – úgy tudom – fellépett Nyíregyházán is…

A Csokonai Színház rendszeresen vendégszerepelt Nyíregyházán opera- és operett-előadásokkal. Nagyon jó lehetőség volt a „tájelőadás” a kezdő énekesek számára is. 1976-ban első szerepemként Verdi Rigoletto című operájában Gildát énekeltem itt. Sőt, az első nívódíjamat is Nyíregyházán kaptam a várostól.

Zsűritag volt finnországi és romániai énekversenyeken, a budapesti Weiner Leó ének tanszaki versenyen, a Petrovics Emil-énekversenyen. Milyen szempontok vezették döntéseiben?

Amikor valakit meghallgatok, szinte fontosabb számomra a kisugárzás, mint a hangja, mert a hang az képezhető. Ráadásul kezdő énekeseknél nem is hallom az énekhangot teljes egészében, hiszen nincsenek a rezonanciák maradéktalanul bekapcsolva. Csak akkor tudok valódi véleményt alkotni, amikor elkezdjük a hangépítést. A tanárom azt mondta: „a világ legszebb hangjai a kórusokban állnak”. Nem a hang, hanem az egyéniség, a fantázia, a képzelőerő, a teremtőerő, a szorgalom, a célra törés, az akarat s a többi, ami érdekessé, művésszé formálja az énekest. Aki nem képes a hallgatóság szívéhez jutni, az nem művész, legfeljebb – ha jó a technikája – használható mesterember. (Van, aki már ebből is meg tud élni…)

1992 óta tanít a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktoriskolájában DLA-fokozatot szerzett, tavaly pedig „Professor Emerita” címmel tüntették ki. Tanítványai most is elkísérték…

Ugyanolyan boldog vagyok, amikor tehetséges fiatalokat tanítok, mint amikor a színpadon énekeltem. Tanítványaimra pedig büszke vagyok! Többen közülük rangos országos és nemzetközi énekversenyeket nyertek, s ma már nagy operaházakban énekelnek, Bécstől Budapesten át Szegedig. Csak néhány név: Kelemen Zoltán, Massányi Viktor, Gál Erika, Haja Zsolt, Balczó Péter, Kriszta Kinga, Lévay Enikő, Busa Gabriella, Kiss Dia, Vásáry André…

Vagy éppen a nyíregyházi Biri Gergely. A mostani estre is tanítványaival érkezett…

Igen. Andrássy György, Bozi Benjamin és Grega Csaba énekelt, őket pedig Anducska Katalin zongoraművésznő kísérte.

KM