"A fejlődés dinamizmusa példaértékű"

2019.10.03. 07:20

Az elismerés minden nyíregyházinak kijár

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat elnevezésű díj mögött csapatmunka van.

Az idén felújított Bujtosi Városliget az eddiginél is kedveltebb közösségi térré vált

Fotó: Kohut Árpád

Előkelő helyen szerepel dr. Kovács Ferenc vitrinjében a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat elnevezésű díj, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére dr. Áder János köztársasági elnök adott át a városvezetőnek a Belügyminisztérium központi épületében megrendezett ünnepségen.

Örömmel vette át

Ebben az állami kitüntetésben többek között nagykövetek, művészek és cégvezetők is részesültek már, ritkaságnak számít, hogy polgármestert illet az elismerés.

– Mi tagadás, nagy örömmel vettem át a díjat, amit Nyíregyháza átgondolt, tudatos, következetes, látványos fejlesztéséért adományozott a köztársasági elnök. Megjegyzem, hogy bár a kitüntetés személyre szól, ám a munkát nem egyedül végeztem, hanem nagyon sokan tettek ezért. Vagyis a megtisztelő elismerés minden nyíregyházinak kijár, és ez arra kötelez, hogy a megkezdett munkát folytatni kell. Bízom abban, hogy a városlakók is átérzik: az elmúlt években soha nem látott mértékű és minőségű fejlesztés részesei lehettek. Különösen az elmúlt hat esztendőre gondolok, hiszen az első három évben a pénzügyi csődből másztunk ki. Úgy gondolom, hogy 2013-tól olyan fejlődési pályára kerültünk, ami remélem, még nagyon sokáig tart.

A napokban Nyíregyházán járt a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, dr. Guller Zoltán, aki szerint a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely „a turizmus területén az országos átlag felett teljesít, a fejlődés dinamizmusa pedig példaértékű”.

– Jó volt szembesülni a szakember véleményével. A nyári és az őszi fesztiválok alkalmával több olyan családdal találkoztam, akik az ország különböző pontjairól érkeztek, és áradoztak arról, hogy mennyi pozitív impulzus érte őket a városban. Volt viszonyítási alapjuk, jártak már itt régebben, de egybehangzóan állították, hogy szinte rá sem lehet ismerni a településre, annyi minden épült és szépült az utóbbi néhány esztendőben – mondta dr. Kovács Ferenc polgármester, aki felidézte: az év turisztikai attrakciója hazai viszonylatban 2017-ben a Nyíregyházi Állatpark, tavaly az Aquarius Élmény- és Parkfürdő lett, utóbbi tavalyelőtt ötcsillagos fürdőminősítést szerzett három kategóriában, mindemellett Nyíregyháza lett az év turisztikai városa 2016-ban, 2017-ben és 2019-ben.

Új szálláshelyek

– Eltökélt célunk volt, hogy minél több új szálláshely létesüljön, ezért épült meg a tematikus állatparki szálloda, a Pangea Hotel, és hamarosan átadjuk Sóstógyógyfürdőn a 123 szobás 4 csillagos szállodát, amit a Hunguest szállodalánc üzemeltet Hunguest Hotel Sóstó néven. Újabb látványosságokkal gyarapodott a Nyíregyházi Állatpark, megépült az Aquarius Élmény- és Gyógyfürdő gyógyászati szárnya, megújult a Tófürdő és a Sóstói Múzeumfalu, de említhetem a Rózsakert Szabadtéri Színpadot, a Bencs-villát, a Benczúr és a Bessenyei teret, a Bujtosi Városligetet vagy a kertvárosi barnamezős beruházást is, illetve a népszerű jégpályát, a modernizált Continental Arénát, a nemsokára elkészülő uszodát és az épülő atlétikai centrumot.

– Nem pusztán az átadott és a folyamatban lévő beruházásokra lehetünk büszkék. Évtizedes adósságokat törlesztettünk a bölcsődék, az óvodák, az iskolák és a szociális intézmények korszerűsítésével.

Hatalmasat léptünk előre a közúti infrastruktúra fejlesztésével, az aszfaltutak és a járdák építésével és felújításával, a csomópontok kialakításával.

Már 71 kilométernyi a kerékpárút-hálózat, amiről több megyei jogú város polgármestere is elismeréssel szólt Nyíregyházán. Nagyon sokat várok a nyugati elkerülőtől, a nagykörút bezárásától és a Tokaji úti vasúti aluljárótól. Ezek az óriási beruházások felértékelik a várost. Sok külföldi tulajdonú cég hajt végre minőségi technológiai fejlesztéseket, és tervez hosszú távra, ami bizonyítja a vonzerőnket.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában