Hatalmas életműve nemzeti érték

„A nyírségi csodák között is a legnagyobb csoda a tirpák szorgalom, a tirpák munka, a tirpák vagyon, amelynek az a természete, hogy nem tud fogyatkozni, hanem mindig csak növekszik. Mint valami új honfoglalók jöttek ide a Békés megyeiek…” Így emlékezett egykoron szülőföldjére az 1878. október 21-én Nyíregyházán született Krúdy Gyula, és szeretett városa viszonzásul egyetlen évben se mulasztja el, hogy meg ne emlékezzen írófejedelméről. Az idén például egy teljes napon át tartó programmal tisztelgett előtte.

Legendás tanulóévek

Jól gondolták az ünnepségek szervezői, amikor fiatalokkal, középiskolásokkal keltették életre azt a századeleji hangulatot, amit a nagy prózaíró Nyíregyháza kapcsán is megörökített, s és idézték meg alakját minden ünnepi helyszínen. Hiszen ugyanabból az egykori ágostai hitvallású evangélikus főgimnáziumból indult a karrierje, ahonnan a kora délelőtti esemény színjátszói is érkeztek.

Az Evangélikus Kossuth Lajos gimnázium Non Nihil csoportja a Magyar tájak című novelláskötetének Szülőföld fejezetéből keltették életre a szülőház előtt a művész máig legendás tirpák figuráit Tamás Melinda tanárnő betanításában. Ugyanakkor a játék előtt és után szépen lassan belepillanthattunk az ifjúkori évek történéseibe is, nyomon követve Krúdy Gyula irodalmi formálódását az első novella papírra vetésétől, a nagyszerű prozódista megszületéséig.

Ezekről a fontos állomásokról – a szatmári és a podolini iskolaévek után vagyunk, abban a négy esztendőben, ami míg az érettségiig hátra volt – az evangélikus gimnázium tanárától, Siska Pétertől hallhattunk részleteket a gimnázium előtt.

Mintha mozgóképet néznénk, amint a kissé még megilletődött, 15 esztendős önképzőkörös éppen egy kézzel írott papírlapot szorongat a kezében. Első novelláját vitte megmutatni legkedvesebb magyar tanárának, osztályfőnökének és mentorának, Porubszky Pálnak. Mintha egy igazi nemtő védőszárnyai alá került volna, olyan pedagógus mellé, aki maga is verselgetett, városának meghatározó művészeti és közéleti alakja volt, és nem mellesleg annak a Nyíregyházi Hírlapnak a szerkesztője, ahol majd tőle veszi át a stafétát a tehetséges tanítvány. „Néha csak azért szeretném kivágni a rezet írásaimban, hogy az öreg Porubszky elégedett legyen.” – írta később Krúdy.

Mentor és tanítvány

S valóban: a nem túl szorgalmas diákból aligha vált volna az érettségiig kétszáznál több, a századfordulóig pedig félezer elbeszélést, és hét kisregényt jegyző, termékeny és tudatos, minden nap 16 oldalt örökül hagyó író, ha nincs az egykori nyíregyházi tanár. Porubszky az első pillanattól fogva megérezte tanítványában a rendkívüli tehetséget, és mindig kivédte, ha Krúdy az újságírói elfoglaltságait a tanóráknál előbbre helyezte. Vagy amikor a főgimnázium kissé régi vágású tanári kara szóvá tette, hogy milyen jogon ír ez a legényke novellákat felnőtteknek a saját nevén, cinkosan megegyeztek, hogy a novellák végén név helyett csak három csillag álljon. Persze a tehetség gyorsan utat tört magának, és a Nyíregyházi Hírlap 1895-ös, karácsonyi lapszám tárcája alatt ismét használhatta nevét az akkor már ünnepelt szerző.

Ifjúkora regényes éveiről oldalakat lehetne mesélni, az érettségiről majdnem lekésőről, a debreceni és nagykárolyi újságíróról, a nyírségi és szepességi hangulat megfestőjéről, majd az 1896 után a Pesti irodalmi élet hőséről. A senkihez se hasonlító különös emberről, aki mellé – köszönhetően Varga Imre Kossuth díjas szobrászművésznek – a konflisra Nyíregyházán bárki, bármikor felülhet. Lábai elé tegnap a tisztelgés virágai és koszorúi kerültek, amelyeket a Krúdy Gyula Gimnázium tanulóinak műsora után a város vezetői, intézményvezetői, tanárai, diákjai, és mindazok helyeztek el, akik csodálói művészetének.

MJ