Élvezte a szereplést

2019.11.11. 17:23

Az éneklés Levente álma

Nem csak az országos tévécsatornákon kutatják a jövő nagy sztárjait!

Magyar Levente jól érzi magát a színpadon

Ötödik alkalommal kereste a helyi tehetségeket a Váci Mihály Kulturális Központ a szabolcsi megyeszékhelyen: a Like5 versenyén ifjúsági és felnőtt kategóriában mutathatták meg színpadi tudásukat a megye feltörekvő fiataljai.

A felnőtt kategória győztese Magyar Levente lett, akivel pár perccel a díjátadó után beszélgettünk. A fiatal nyírtéti énekes a Vikár Sándor Zeneiskola tanulója, tanára biztatására jelentkezett a megmérettetésre.

A Like5 színpadán a Sounda slágerét, a Minden éjjelt adta elő a zsűrinek és a közönségnek.

– Mostanában rengeteg dolgom volt és nagyon fáradt voltam, így csak remélni tudtam, hogy jól sikerül majd a produkcióm. Nem hittem volna, hogy nekem ítélik az első helyet – mesélte a győztes. – Bár mindig is szerettem, komolyabban két és fél éve foglalkozom az énekléssel. Nagyon élvezem a szereplést, jól érzem magam a színpadon.

Levente egyelőre még mindenre nyitott: úgy gondolja, majd a jövő eldönti, hogy milyen műfajban tudja építgetni zenei karrierjét. Addig is tovább képzi hangját, és a tanulmányait sem hanyagolja el: jelenleg a Zay Anna-gimnáziumban esti képzésen fizioterápiás asszisztensnek tanul.

NA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában