Hangvillás reggeli Budapesten

A Dankó Rádió reggeli, élő műsorának vendége volt szombaton a nyíregyházi Aranyhang dalárda.

A magyar nótákat zengő mintegy húszfős klubközösség tíz tagja két autóval indult útnak a kora hajnali órákban a megyeszékhelyről az MTVA központi, Kunigunda utcai bázisára, hogy dr. Klement Zoltán műsorvezetővel 7-től 9-ig a magyar nóta értékéről, szeretetéről, közösségkovácsoló erejéről beszélgessenek a zenei blokkok között, s nem utolsósorban megcsillogtassák „arany” hangjukat a mikrofonok előtt.

Az anyatejjel szívta magába

A dalárdadelegáció felkészülten érkezett a „hangvillás reggelire”: olyan közismert, megyénkhez köthető nótákat adtak elő művészeti vezetőjük, Nyíri Szabó Sándor irányításával, mint a Befogom a lovam, az Esteledik a faluban, a Házunk előtt bólintgató akácfa, a Jegenyefán fészket rak a csóka és az Által mennék én a Tiszán.

Mindezeket azonban – ahol csak lehetett – helyi „fűszerezéssel” ízesítettük: például a zöldre festett kis kocsinkkal mi a nyíregyházi gőzmalomba mentünk, és ott őröltettük meg a búzánkat, a fekete cserepes házban pedig a nyíregyházi bíró lánya sírdogált, és így tovább.

– Az Aranyhang dalárda nyolc évvel ezelőtt alakult meg, tagjai voltaképpen a nótakedvelő baráti társaságomból kerültek ki – mesélte a műsorvezető érdeklődésére az alapító ötletgazda, Szaszala László, akiről kiderült: az anyatejjel együtt szívta magába a nóták szeretetét. – Édesapám dalárdatag volt, rengeteg nótát tudott, édesanyámnak is csodálatos hangja volt. Akkoriban még nem volt internet, tévé, rádió odahaza, kikapcsolódásként a szomszédok, barátok rendszeresen összejártak esténként énekelgetni. Mi is ezt tesszük minden hónap első hétfőjén a nyíregyházi Unió étteremben, ahol jó hangulatban, tagtársunk, Dankó László mesterszakács ételei mellett, Szabó Sándor szakmai iránymutatásai mentén tanulunk újabb és újabb dalokat, olykor élő cigányzenei kíséret mellett. Összeforrott csapatunkat természetesen nem csupán a nóta szeretete tartja össze, hanem sokéves barátság is, segítjük, támogatjuk egymást az élet minden területén.

A verseknek is helyük van

A dalárda tavaly sajnos elveszítette az egyik tagját, a hajdúdorogi Szakál Pétert. Rá emlékezve szavalta el Reményik Sándor A Göncöl szekerén című versét a szombat reggeli élő műsorban Szaszala Szimonetta, akit korábban Tóth Szimonettaként ismerhettek a Dankó Rádió hallgatói. – Nyolc év együttélés után, az idén szeptemberben mondtuk ki egymásnak a boldogító igent Lacival, még most is barátkozom a kétségkívül dallamosan csengő, új nevemmel. Nyíri Szabó Sándor feleségéhez, Eszterhez hasonlóan én is maximálisan támogatom a dalos ajkú nyíregyházi közösség törekvéseit, a kulturális rendezvényeiket pedig egy-egy szavalattal színesítem, ha igénylik – jegyezte meg Szimonetta, majd Ady Endre Karácsony című versével búcsúzott el a rádióhallgatóktól.

Baráti szigorral tanít

Dr. Klement Zoltán ezután Nyíri Szabó Sándort faggatta arról, hogy könnyű dolga van-e a dalárdában művészeti vezetőként, mire a nyíregyházi nótaénekes így válaszolt: – Lelkesek a fiúk, ám ha hibáznak, rossz hangnemben kezdik a nótát, tempót vagy szöveget tévesztenek, jelzem, hogy „tegyük a helyére a szekeret”.

– Ez a szólás egy családi történetből fakad: nagyapám annak idején az egyházi földeket szántotta, vetette, boronálta. Egyik nap meglátogatta az esperes, hogy ellenőrizze a munkafolyamatokat. Nagyapám befogta a lovakat, és elindultak a szekérrel a határba.

– Szabó bácsi, hajthatnám én is egy kicsit a lovakat? – kérdezte az esperes, mire nagyapám átadta neki a gyeplőt, ám egy idő után így szólt:

– Esperes úr, álljunk meg, és szálljunk le! Tegyük vissza az útra ezt a kocsit…!

PI