jam

2020.01.24. 07:40

Találkozott a múlt és a jövő

Két kamarakiállítással is készült a magyar kultúra napja alkalmából a Jósa András Múzeum.

Fotós:

Fotós:

– A kultúra fogalma nem megragadható, és egy nap alatt nem megjeleníthető. Ezért külön öröm, hogy a nyíregyházi kulturális és oktatási intézmények több napon keresztül tartanak a magyar kultúra napjához köthető rendezvényeket, és egész évben értéket közvetítenek – köszöntötte az érdeklődőket Szabó Tamás, Nyíregyháza önkormányzatának kulturális referense.

Újdonságokkal készülnek

– Hozzánk került a Mesekert Bábszínház bábanyaga, amelyből februárban nyílik tárlat, majd elfoglalja végleges helyét a Sóstói Múzeumfaluban – kezdte az intézmény éves programtervének ismertetését dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója.

– Húsvét előtt az ország egyik legnagyobb hímestojás-gyűjteményét hozzuk el Putnokról, márciusban Kisfaludy Strobl Zsigmond szobraiból rendezünk kiállítást.

A múzeumok éjszakájára több programmal készülünk, egyrészt bemutatjuk a trianoni békeszerződés megyénket érintő hatását, illetve a múzeumba érkeznek az Óbudai Porcelángyár műtárgyai is.

A tervek szerint addigra beköltözik új helyére a Kállay Gyűjtemény, ahová nagyszabású helytörténeti kiállítást tervezünk Nyíregyházáról. Tárlattal készülünk Benczúr Gyula halálának 100. évfordulójára, de Rippl-Rónai-kiállítás is nyílik – mondta el az igazgató.

Lúdtollal írt kincsek

– A magyar színjátszás hőskorából származnak Csepregi Ferenc Sárga csikó című művének kézzel írt szerepkönyvei. A színművet Nyíregyházán több generáció is ismerhette, hiszen 1883-tól egészen 1942-ig láthatták előadásait a színházrajongók, a Hárs Vendéglő főszereplőjét, Erzsikét még Blaha Lujza is eljátszotta – ismertette a Szavuk lelkünkig ér című kamarakiállítás anyagát dr. Dámné dr. Rácz Magdolna irodalomtörténész.

A tárlat az irodalmi gyűjtemény 18–19. századi relikviáiból válogat. Az eredeti kéziratok között megtalálhatóak Berzsenyi Dániel élelmiszer-rendelései, Bessenyei Anna írásai, Czóbel Minka novellái, legrégebbi dokumentumként Kazinczy Ferenc 1790-ből származó levele is.

– A Múzeumalapítástól a virtuális múzeumig című vándorkiállítás az európai és a magyarországi múzeumok születését és fejlődését mutatja be. Itt látható egy honfoglalás kori ereklyetartó mellkereszt, melyet egy modern kiállítástechnikai eszköz segítségével, egy holopiramison keresztül nézhetnek meg a látogatók, így a legapróbb részletek is kirajzolódnak.

NA

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!