Wass-maraton

2020.03.10. 10:29

Súlya lett a szónak: Séta a Csillagösvényen

A hatórás maratonon 49 felolvasó, verselő adta elő Wass Albert és más kiváló alkotók műveit.

Sok gyakorlás előzte meg a sikeres fellépést

Forrás: olvasói fotó

Hatalmas érdeklődés övezte a 7. Wass-maratont Nyírbátorban, közel száz Wass-rajongó alkotott ezen az esten közösséget. Az idén 58 helyszínen egyöntetűen 18 órakor kezdődött a program. Bemutatkozott a nemrég alakult Wass-pódium, az egyórás verses-dalos összeállításban az író legesszenciálisabb, legveretesebb alkotásai hangoztak el, majd mezőségi népdalokat hallhattunk. A pódiumisták jó pár héten keresztül gyakoroltak, hogy a legmeghatóbb versekből, idézetekből merítve összeállítsák a Séta a Csillagösvényen című műsorukat.

Elmozogták a verset

A Bátori Nőegylet számos jeles alkotót vendégül hívott már a szépirodalmi estjeire, így járt már nálunk érmihályfalvi fafaragó, győri költő, kőröstárkányi és szentendrei író, bemutattuk egy helyi népművész szőtteseit, tűzzománcait is. Rajzversenyt rendeztünk, mesefeldolgozásokat vittünk színpadra.

A hatórás maratonon 49 felolvasó, verselő adta elő Wass Albert és más szellemi óriások műveit. Ismét súlya lett a szónak, az elfeledett erkölcsi tartalmaknak. A diákok egyik csapata – új színfoltként – Wass Záróversét „mozogta el”, de nagy taps kísérte a református tiszteletes, Fazakas Eszter vezette hangszeres, dalos csoport műsorát is.

A szervezők már tervezik a következő esztendő műsorát, amelyben Wass Albert egyik regényrészletét szeretnék színpadra vinni amatőr színjátszók segítségével.

- Balla Istvánné szervező, a Bátori Nőegylet tagja -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában