friderikusz

2020.04.30. 17:30

Felbecsülhetetlen hagyatékok és értékes adományok őrzői

Nyolcvandoboznyi könyvet ajándékozott a megyei könyvtárnak Friderikusz Sándor.

Fotó: Megyei Könyvtár

Friderikusz Sándort senkinek nem kell bemutatni, neve az Y generáció tagjainak is ismerősen cseng, hiszen a nyíregyházi születésű televíziós showmant, műsorvezetőt, újságírót még négy évvel ezelőtt is láthattuk az Összezárva Friderikusszal című TV2-s produkcióban.

A magyar televíziózás irányadó szakemberéről, aki számos elismerés mellett 1999-ben megkapta az Adakozásban Élenjáró Magánszemély díjat, egy ideje keveset hallani, azonban nemrégiben kiderült, nem felejtette el, honnan indult.

– Két évvel ezelőtt keresett meg minket először Friderikusz Sándor. Elmondta, hogy költözni készül, és arra gondolt, szülővárosának adományozza az élete során összegyűjtött köteteit. Megígérte, hogy azonnal jelentkezik, mihelyst megkezdődik nála a pakolás, s ez így is történt – mondta el lapunk érdeklődésére a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

Februárban érkezett meg a nem mindennapi küldemény: több mint nyolcvandoboznyi könyvet kaptunk Friderikusz Sándortól.

Az értékesebb, ritkább köteteket az olvasóteremben, egy külön polcon mutatjuk be azokkal együtt, melyeket ő írt.

A többi – kérésének eleget téve – a kölcsönözhető állományban kap helyet, mert az szeretné, hogy minél több olvasóhoz jussanak el ezek a kiadványok.

Adományának feldolgozása még mindig tart, eddig közel kétezer kötet került új helyre, de még mindig van körülbelül harminc doboz, amit nem néztünk át – árulta el mosolyogva Tomasovszki Anita.

Ceruzával írt naplójegyzet

Talán nem sokan tudják, de az intézmény falai további értékes adományokat és felbecsülhetetlen hagyatékokat rejtenek.

– A helyismereti részlegben gyűjtjük és archiváljuk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére, a történelmi Bereg, Szatmár, Ugocsa és Ung vár­megyékre, „híres” személyeire és településeire vonatkozó és itt megjelent irodalmat. Gyűjtőkörünkbe tartoznak még az itt született, élt szép- és szakírók, a róluk és műveikről szóló dokumentumok.

A Szabolcsi Gyűjteményben kapott helyet Móricz Zsigmond százötven, Krúdy Gyula kétszáz első kiadású műve is.

A Móricz-kéziratok, melyeket lánya, Virág adományozott a könyvtárnak, a részleg legféltettebb kincsei közé tartoznak. Legértékesebb darabja az 1929-es csécsei ünnepségről ceruzával írt négyoldalas naplójegyzet.

– A kuriózumok közé tartoznak dr. Katona Béla irodalomtörténész érmei, plakettjei, de olvasóink figyelmébe ajánljuk Fehér Gábor tanár-író, Fábián Zoltán író és dr. Margócsy József irodalomtörténész, egykori főiskolai főigazgató hagyatékát. A Margócsy-gyűjteményben Váci Mihály, Sipkay Barna, Ratkó József kéziratai, levelei mellett több mint ezer könyv, közöttük számos dedikált mű található – sorolta Tomasovszki Anita, s hozzátette: mindemellett gondozzák többek között Westsik Vilmos Kossuth-díjas mezőgazdasági szakember hagyatékát, valamint Erdős Jenő újságíró, szociográfus adományát is.

CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában