Néptánc

2020.05.23. 11:30

Gazdag táncos folklórkincs

A Nyírség Táncegyüttes is csatlakozott az Összetartozás100folk-kezdeményezéshez.

Nyíregyháza is felkerült az Összetartozás 100Folk oldal térképére

Forrás: MTI, Balázs Attila

Fotó: Balázs Attila

„Elő a viseletekkel! Kamerát, telefont a kézbe! Mutassátok meg legkedvesebb táncaitokat, szülőföldetek legszebb helyszínein!” – szólt a szervezők felhívása, akik egy Kárpát-medencei néptáncos produkciókat és helyi hagyományokat bemutató filmet készítenek a nemzeti összetartozás napjára. Arra kérték a táncosokat, hogy környezetük emblematikus helyszínein készítsenek 1-2 percnyi videófelvételt szólóban vagy párban, bemutatva saját vidékük, vagy más táj tánchagyományát. A közzétett anyagokból június 4-re egy szerkesztett film készül, mely a közösségi médiában lesz látható.

Szenvedélyük a néptánc

– Ehhez a remek kezdeményezéshez jelentős számban csatlakoztak a Kárpát-medencei táncegyüttesek, illetve a felnőtt táncegyütteseket képviselő Martin György Néptáncszövetség is. A kéthónapos kényszerpihenő után a mi táncosaink is nagyon várták, hogy ismét hódolhassanak régi szenvedélyüknek, a néptáncnak, így aztán teljes természetességgel csatlakoztunk a felhíváshoz! A felvételek során a rendkívül gazdag folklórkinccsel rendelkező megyénk sok tánctípusából táncoltak a Nyírség Táncegyüttes táncosai, többnyire improvizálva, a kamerák és a fotómasinák előtt rögtönözve a korábban megtanult táncok ízes motívumait – említette megkeresésünkre Demarcsek György művészeti vezető, majd felsorolta a gazdag kínálatot.

– Kiskállói oláhos (ugrós), ecsedi és tyukodi verbunk, tirpák csapás, rétközi és szatmári csárdások, kiskállói átvetős csárdás, ajaki leánytánc, bökönyi asszonycsárdás, szatmári pásztorbotoló, ecsedi cigánytáncok – ezekről a táncokról készültek felvételek városunk nevezetes helyszínein és a Sóstói Múzeumfaluban olyan módon, hogy megpróbáltuk betartani a veszélyhelyzetre vonatkozó előírásokat is. Például a páros táncokat csak olyan párok táncolták, akik egyébként is együtt élnek, és ahol több pár is táncolt, ott megfelelő távolságot tartva egymástól.

Fotó: MTI, Balázs Attila

Az előkészítő munka 4-5 napja alatt megszervezték a helyszíneket, a filmkészítő stábot, a szökőkút bekapcsolását, a fotózást, forgatókönyv készült a táncokról, viseletekről, a táncosok, a táncok beosztásáról, a helyszínek sorrendjéről, közben értesítették a szervezőket a részvételükről, így Nyíregyháza is felkerült az Összetartozás 100Folk oldal térképére.

– A felvételek során az egy napra tervezett forgatást és fotózást két napra bővítettük a sok-sok tánc és a végleg elbújó nap hiányzó fénye miatt. A múzeumfalu, a NYÍRVV, a film- és fotókészítő stáb és a táncosok rendkívüli rugalmassággal segítettek (köszönet érte), viselték – a viseletek mellett – a várakozást, a többszöri táncolás két hónap kihagyás után némi kapkodó lélegzetvételre késztető „megpróbáltatásait”, a két-három percre váratlanul eleredő könnyű esőt, a füvön és kövön táncolás nehézségeit és a napsütés leégéses következményeit.

– Nagyon jó érzés volt látni a felszabadult tekinteteket, a könnyedén felidézett táncfigurákat, és a táncok szüneteiben a beszélgetéseket azok között, akik személyesen már régóta nem találkozhattak.

Az elmúlt időszakban a videochat volt a virtuális találkozások bevett formája és egyetlen lehetősége, ezt természetesen a Nyírség Táncegyüttes tagjai is használták, de mindannyian érezték és tudták, hogy ez nem az igazi.

Fotó: MTI, Balázs Attila

– Hiányzik a próbaterem semmihez sem hasonlítható hangulata és illata, a közösen megvalósított projektek, műsorok, fellépések, falunapok, városi rendezvények, fesztiválok, táncházak, csárdás tanodák, megyei továbbképzések, előadások. Mindannak a szakmai, hagyományőrző, megújító, hagyományteremtő, művészeti és a kultúraközvetítői tevékenységnek a folytatása, amely a Nyírség Táncegyüttes elmúlt 45 évét fémjelezte. Bízunk benne, hogy hamarosan újraindul az élet, és mi is „újratervezünk”, hiszen nyáron, remélhetőleg az augusztus 20-i ünnepi műsorban, már ismét együtt léphet fel a város táncos társadalmának apraja-nagyja – tette hozzá végezetül Demarcsek György,

LTL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában