Nem ismert lehetetlent

2020.05.10. 10:54

„Pityi bácsi egy szó nélkül ingre, gatyára vetkezett, és derékig gázolt a vízbe”

– Kevesen tudják, hogy a tragikus körülmények között elhunyt – többek között Lópici Gáspárként ismert – színművész, Szilágyi István több olyan mozifilmben is játszott, amelyet a filmrendező Zsigmond Dezső és a Nyíregyházán élő forgatókönyvíró alkotótárs, Balogh Géza jegyeznek.

A Bunkerember alkotói a film 10 évvel ezelőtti nagyhódosi bemutatójára gyülekeztek Szatmárban. Balról: Balogh Géza forgatókönyvíró, Makai Béla (†) túristvándi néprajzos, Koncz Gabriella vágó, Szilágyi István (†) színművész és Zsigmond Dezső filmrendező

Fotó: Galambos Béla

E filmek javarészt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében készültek. Kézenfekvő volt hát Balogh Gézát faggatni a tragikus sorsú színésszel kapcsolatos emlékeiről.

– Fanatikusan szerette a szakmát. Nem lehetett tőle olyat kérni, amit gondolkodás nélkül meg ne csinált volna. Október eleje volt, amikor már elkezdtük Túristvándiban a Bunkerember filmünk forgatását. Pityi bácsira – ez volt Szilágyi István beceneve – egy elesett, a film főszereplője által csicskásként tartott ember szerepét osztotta a rendező, Zsigmond Dezső. A jelenetben, aminek helyszíneként a Malom panzió s környéke szolgált, dáridó zajlik, közben vadászpuskák is előkerülnek. Egy lelőtt vadkacsa a Túr vizébe esik. Az új földesúr, mint egy kutyának, kiadja neki a parancsot: Na, mehetsz!

– Ekkor már sötétedett, és olyan hideg volt, hogy az embernek a füle is le akart fagyni. Pityi bácsi egy szó nélkül ingre, gatyára vetkezett, és derékig gázolt a vízbe. A rendező kiáltotta neki, hogy Pityi bácsi gyere ki, már ennyivel is meg tudjuk oldani. Ám Pityi bácsi tovább evickélt, a víz már a torkát nyaldosta, de a (mű)kacsát kihozta. Ezt a jelenetét is tisztességesen el akarta játszani.

Elgondolni is rossz

– Eszembe jut egy másik történet is. Amikor bitang hidegben a Sátán fattyát forgattuk az olcsvaapáti Tisza-parton, a jelenetében mint helyi csónakos, áthozza a kislányt a folyón. A stáb pesti tagjaiban fel sem merült, hogy milyen veszélyes a megáradt Tiszában egy amatőrnek – ha csupán jelzésszerűen is – „ladikázni”, és már kezdték volna a felvételt. Pityi bácsi a tudatlanok bátorságával már ereszkedett is le a magas parttól a vízhez, ugrott is be a ladikba, már lökte is el a parttól. Alig bírtam a csónak láncát az utolsó pillanatban elkapni. Még elgondolni is rossz, hogy mi lett volna, ha a rohanó Tisza elragadja a sajkát, egy-kettőre megpörgeti, s könnyen fel is borítja. Ember nincs, aki kimentette volna Pityi bácsit abból a kavarogva rohanó jeges folyóból – emlékezik Balogh Géza.

GB

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában