Előadás és mozi

2020.07.01. 15:46

Kellemes rózsakerti esték

A szabadtéri szezon annak ellenére is kiváló estéket tartogat, hogy a járvány teljesen átalakította a programot.

Az Anconai szerelmeseket ezúttal a Veres 1 Színház hozza el Nyíregyházára

Forrás: Színház

A járványügyi veszélyhelyzet ideiglenesen az élet minden területét átalakította, nem volt ez alól kivétel a kultúra, a színház világa sem. A próbafolyamatok leálltak, a teátrumok bezárták kapuikat, országszerte több ezer előadás maradt el, és sokáig nem lehetett tudni, hogy megtarthatóak-e a szabadtéri színpadokra tervezett programok. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban a tervezettnél 107-tel kevesebb előadást láthatott a nagyérdemű – ezek nagy részét a Rózsakert Szabadtéri Színpadon pótolják, és a VIDOR Nyár tervezett előadásai közül is többet be tudnak mutatni júliusban és augusztusban. És persze moziba is várják a film-

kedvelőket: ma, július 1-jén 20.30-tól az Így neveld a sárkányodat, 6-án, hétfőn a Mamma Mia! – Sose hagyjuk abba, augusztus 5-én, szerdán pedig a Kung Fu Panda című filmet láthatják az érdeklődők.

Szórakoztató estek

Az előadások sorát most pénteken a Jászai Mari Színház Tesztoszteron című előadása nyitotta volna, ám az egyik főszereplő súlyos balesete miatt ez elmarad.

A már megvásárolt jegyekkel a nézők aznap este 20.30-tól a Rózsakert Szabadtéri Moziban megnézhetik a Szombat esti láz című filmet. Az előadás pótlásáról a színház később ad tájékoztatást, természetesen a megvásárolt jegyek a Tesztoszteron pót­előadására is érvényesek lesznek.

Július 31-én egy olyan elő­adás érkezik Nyíregyházára, ami ebben a városban a közönségsiker egyik szinonimája: az Anconai szerelmeseket ezúttal a Veres 1 Színház társulata mutatja be.

Augusztus 16-án jön az Édes Charity: az élő zenekarral előadott, látványos musical főszereplője egy rossz útra tévedt, örökké optimista, igaz szerelemre áhítozó lány, akinek szórakoztató, egyúttal megható története az 1960-as évek óta mindenhol nagy sikert arat. Az Édes Charity, amelyet Nyíregyházán a színház művészeti vezetője, Horváth Illés állít színpadra, a következő évad első bérletes bemutatója lesz, így nem csak a Rózsakert közönsége láthatja a fordulatokban gazdag, eredeti karaktereket felvonultató történetet.

SZA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában