Kézművesség

2020.09.23. 10:41

Az Aranykapu is ott lesz a kézműveshétvégén

Viselet- és viseletbaba-­kiállítással, bemutatókkal és vásárral várják a közönséget.

Az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz csatlakozva a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ), valamint a Hagyományok Háza 2020-ban is megrendezi a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hétvégéjét. Sorrendben ez immár a hetedik ilyen rendezvény, amelynek üzenete: „Az anyagok sokfélesége a munkánk során.” A népi kézműves-alkotóházak, műhelygalériák, nyitott műhelyek feladata, hogy e hétvége folyamán olyan egyedi programokkal jelentkezzenek, amelyekben a helyi, területi népi kézművesség hagyományai és értékei jelennek meg. – Szeretnénk ráirányítani a figyelmet az alkotóházak és nyitott műhelyek létére, tevékenységére. Megmutathatják, milyen fontos hagyományos kulturális értékek hordozói azok a helyszínek, ahol a megörökölt tudást képviselő és megújító mesterek, alkotó közösségek dolgoznak – olvashatjuk a NESZ honlapján.

Nyíregyházán a programnak szeptember 25–26-án a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár ad otthont a III. emeletén. Mivel az alkotóházak országos egyesületének az „Aranykapu” Népművészeti Egyesület is tagja, szakmai bemutatókkal, vásárral és egy kiállítással várják a közönséget. A bemutató és vásár az első napon 11 órától 17 óráig, másnap pedig 10 órától 13 óráig látogatható. Máthé Ilona pedagógus, viselet- és viseletbaba-készítő kiállítása pedig október 30-áig megtekinthető.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában