Jam

2020.09.21. 20:00

Szélesre tárt múzeumi ajtók

Rendhagyó tárlatvezetéseket tartottak a Jósa András Múzeumban.

Fotó: Sipeki Péter

A Kulturális Örökség Napjai keretében a szokottnál szélesebbre tárta ajtaját, ajtajait a Jósa András Múzeum: a vasárnapi rendhagyó tárlatvezetésen részt vevő kultúrabarátok ugyanis olyan termekbe, szobákba, helyiségekbe is beléphettek, ahová egy átlagos napon nem engedik be a látogatókat.

– Az érdeklődők bepillanthattak oda is, ahová egyébként csak a múzeum dolgozói léphetnek be. Kollégáink olyan történeteket is elmondtak a látogatóknak, amelyekről csak ritkán esik szó – mondta lapunknak Vécseiné Lakatos Bernadett múzeumpedagógiai csoportvezető, múzeumpedagógus, a rendhagyó tárlatvezetés koordinátora. Hozzátette, a vendégek a múzeum pincéjében is barangolhattak, ahol annak idején az „ávósok” igyekeztek szóra bírni az államérdekkel szembeszegülőket.

Vécseiné Lakatos Bernadett kiemelte, a múzeumi séta során bepillantást engedtek a múzeum névadójának, Szabolcs vármegye egykori tiszti főorvosának, Jósa Andrásnak a rendelőjébe, ahogy egy hajdani ásatás mozzanatai is megelevenedtek a látogatók előtt, akik olyan műtárgyakat is megtekinthettek, amelyek nagy jelentőséggel bírnak a múzeum történetében.

Megyei hatáskörű

A nem mindennapi tárlatvezetésen részt vevők megtudhatták azt is, hogy Kelet-Magyarország legrégibb közművelődési és tudományos intézménye az 1868. december 1-jén életre hívott s 1918 őszétől az alapító, Jósa András nevét viselő megyei hatókörű városi múzeum. A nyíregyházi megyei múzeum európai hírű régészeti gyűjteményét Jósa András (1834–1918) egykori tiszti főorvos alapozta meg.

A felszerelt csataló is vonzotta az érdeklődőket

Fotó: Sipeki Péter

Lelkes munkája eredményeként hamarosan országosan is ismert lett a múzeum bronzkori és honfoglalás kori leletanyaga. A néprajzi gyűjteményt az utód, Kiss Lajos hozta létre, neki köszönhető, hogy ma is büszkélkedhetünk az egykori nyíregyházi céhek emlékanyagával. Az 1950-es évektől számíthatjuk a helytörténeti, a történeti dokumentum, a képző- és iparművészeti, numizmatikai, irodalomtörténeti gyűjtemények szám- és értékbeli növekedését vagy létrejöttét.

A belső felújítás után 2008 nyarától ismét nyitva tartó Jósa András Múzeum állandó kiállításai között régészeti és néprajzi tárlatok láthatók, a múzeumalapító dr. Jósa András emlékszobája és a nyíregyházi születésű festőfejedelem, Benczúr Gyula munkásságát bemutató kiállítás mellett – derült ki a vasárnapi eseményen.

Jól érezte magát

A hatvankilenc esztendős Németh Miklósné nem először járt a Jósa András Múzeum falai közt, de nagyon várta már a rendhagyó tárlatvezetést. – Remekül éreztem magam, olyan új dogokat tudtam meg a múzeumról, a benne található festményekről, műtárgyakról, amikről eddig még nem volt tudomásom. Kimondottan tetszett az az ezüst étkészlet, amely Dessewffy Géza egykori monarchiabeli vezérkari ezredes tulajdonát képezte egykoron, de a Bencs Kálmán egykori nyíregyházi polgármester portréját megfestő Barzó Endre élettörténetét is érdeklődéssel hallgattam – mondta lapunknak Németh Miklósné.

TG

Borítókép: A legendás tiszti főorvos, Jósa András rendelőjében | Fotó: Sipeki Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában