Öröm a Zene

2020.10.13. 15:05

A Kontraszt nyerte a döntőt

Átadták az Öröm a Zene tehetségkutató verseny díjait, a finálé az A38 Hajón volt.

A Kontraszt a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatóról jutott a fináléba

Forrás: A38 HAJÓ ARCHÍVUMA

Szabolcs-szatmár-beregi együttesek is neveztek a Hangszeresek Országos Szövetsége tehetségkutató versenyén. Az Öröm a Zene díjakat tíz kategóriában adták át, a döntőt a fővárosi A38 Hajón rendezték meg – számolt be róla a program honlapja.

Nyolctagú zsűri

A szövetség 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene te­hetségkutató sorozatot, amely mára – az NKA ­Hangfoglaló Program hathatós támogatásával – a Kárpát-­medence legnagyobb szakmai tehetségkutató soroza­tává vált. Összesen 26 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, 6 határon túli. Az elmúlt ­hétvégén e tehetségkutatók nyertesei mérték össze tudásukat Budapesten.

Az együtteseket egy ­nyolctagú zsűri véleményezte: Andrásik Remo zenész, Horváth Gergely rádiós ­szakember, Lombos Márton dalszövegíró, Nagy Szabolcs, Dér Dávid, Kolosai Ferenc, Kovács Botond és Pap Dávid.

A grémium a Kontraszt zenekarnak adta a fődíjat – ők a debreceni Fülesbagoly Tehetségkutatóról jutottak be –, akik így a Hanosztól 1 millió forint értékben kapnak hangtechnikai berendezést, és 2 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában