Nyíregyháza

2020.10.02. 07:25

Fejleszti a képzelőerőt és a gondolkodást

A mesékben egyértelmű, ki jó és ki gonosz, nincsenek ambivalens érzelmek, mint az élet más területein.

A magyar népmese napjának célja, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek forduljanak ezen a napon nagyobb figyelemmel a mesék világa felé. Benedek Elek egyszerre volt író, újságíró, szerkesztő, ugyanakkor „a nagy mesemondó” is.

Összegyűjtött, lejegyzett meséin generációk nőttek fel, és adták tovább az értékeket, a tudást, ami a sorok között bújik meg.

Az emberek legszebb gyermekkori emlékei mind ahhoz kötődnek, hogy mesét olvastak maguknak, vagy felolvasták nekik. Nem csupán egy kellemes élményként marad meg a kicsikben, fejleszti a képzelőerőt, a gondolkodást, a szókincset. Hamarabb beindul a szókincsrobbanás, 6 éves korukra azok a gyermekek, akiknek mindennap legalább egyszer olvastak mesét, másfél millió szóval többet ismernek, mint azok, akiknek ez kimaradt az életéből – mutatott rá egy tanulmány.

Mindenből minden lehet

És hogy miért szeretik a gyerekek ennyire a meséket? Hogy miért olvasnak a felnőttek is szívesen különleges történeteket tündérekről, szerencsét próbáló legkisebb fiúról vagy éppen a négyszögletű kerek erdőről? Mert a mesék teljes összhangban állnak a gyermeki gondolkodással, a „mindenből minden lehet” és a „bármivé átváltozás” motívuma építi a gyermeki fantázia gazdag világképét. Egyértelmű a jó és a gonosz közti ellentét, nincsenek fokozatok, ambivalens érzelmek, mint az élet más területein.

KA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában