Országosan elismerték

2020.11.10. 17:30

„Egy orvos megjárja a poklot és mennyet, az élet és a halál mezsgyéjén telnek a mindennapjai...”

Hitt a hit, a bizalom gyógyító erejében, és még nagyon sok feladatot tudott maga előtt.

„Az egymás szemébe nézve kimondott emberi szó különösen nagy érték…

Forrás: KM-archív, Sipeki Péter

„Tudod, Zsolt, az orvosok korábban halnak. Az átlagéletkoruk alacsonyabb, így van ez a világ minden táján, mert borzasztó terhet cipelnek. Öröm, ha tudnak segíteni, és borzalmas belső feszültség, ha elveszítenek egy beteget, annak ellenére, hogy minden tudásukkal küzdöttek érte. Ez a vívódás őrli, emészti a gyógyítót. Főleg, ha a kórházi falakon kívül is igyekszik tenni valamit a közösségért” – mondta nekem, amikor leültünk egy jóízűt beszélgetni, miután Nyíregyháza díszpolgárának választották.

– Először meglepett a hír a jelölésről, mert bár 36 éve dolgozom Nyíregyházán, veszek részt különböző módon, szinten a gyógyító munkában és a közösségi életben is, úgy érzem, még nagyon sok feladatom van – beszélt nekem 2016-ban friss érzéseiről, gondolatairól. Díszpolgárságával rangos körbe került, el is tűnődött ezen.

Gobelincímer a falon

– Ilyen címet általában egy életpálya végén szoktak elnyerni, nekem pedig még rengeteg a teendőm. E megtiszteltetés számomra azt jelenti, hogy még nagyobb alázattal végezzem a munkámat. Én a szó igazi értelmében vett szolgálatként élem meg mindazt, amire vállalkozom, legyen az gyógyítás, kórházvezetés, egyházi főgondnokság, és szívvel-lélekkel szolgálom a családomat is akkor, amikor az unokákkal birkózom a szőnyegen. Ez különleges boldogság számomra – engedett bepillantást hitébe, örömébe.

Jó volt beszélgetni vele, mert bár régóta ismertük egymást, a munkánk időnként összeért, és volt, hogy együtt sportoltunk, olyan jóízű, belefeledkező, az idő múlását nem néző találkozásra addig nem jött ki a lépés.

Megismertem élete történetét és azt, hogy milyen mélyen lokálpatrióta. Kérsemjénben született, református lelkész édesapját korán elveszítette, tanítónő édesanyja épp előtte nem sokkal, 94 évesen vette át márványdiplomáját. Büszkén mutatta irodájának falán a gobelincímert, amit az anyukája készített 90 évesen.

Egy új világ kapujában

Mesélt arról, hogy a Debreceni Református Kollégiumban érettségizve nem sikerült elsőre a felvételi az egyetemre, de ezért mennyire hálás a sors­nak.

– Dolgoztam: voltam mentős, segédfertőtlenítő és boncmester. Belekerültem az egészségügy sűrűjébe, így később is pontosan tudtam, éreztem, mit jelent egy mentősnek, műtősnek a kapcsolatrendszer, amikor orvossal kell együttműködnie. Rengeteget láttam, tapasztaltam, amit naponta hasznosítok – értékelte később is nagyra azt az időszakot. Orvosi diplomáját megszerezve 1980-ban érkezett Nyíregyházára, megyei szerződéssel. Később ő maga is sokat tett azért, hogy egy új ösztöndíjprogrammal minél több fiatal orvost csábítson a megyébe. A szülészeten kezdett dolgozni, a szakvizsga után pedig új világ kapuján lépett be.

Országos elismertség

Mosolygós szerénységgel, végtelen alázattal mesélt a díszpolgári cím elnyeréséhez vezető útról, amely út hozadékaként a nyíregyházi nőgyógyászat onkosebészeti részlege országos elismertségre tett szert. Sokan és hosszan méltatták az elmúlt napokban a munkásságát, hajtottak fejet elhivatottsága és emberi erényei előtt. Csak remélhetem, hogy most, a végső búcsú előtt csöndes önvizsgálatot tartanak, akik a díszpolgárságára árnyékot vetettek, s lelkükben megkövetik őt.

Visszaadni valamit

– A személyes beállítottságom alapvetően lokálpatrióta. Nekem nagyon fontos a magyarságom, a megyeiségem, a nyíregyházi polgárságom. Az elmúlt közel negyven év során sokszor hívtak dolgozni más kórházakba, de nem mentem, mert úgy éreztem: ott kell adnom vissza valamit, ahonnan jöttem – vallott így hitvallásáról, kötődésről.

A hétköznapjait, benne a munkáját letisztult alapelvekre építette. Olyanokra, mint a békesség és a barátság. Az egymás szemébe nézve kimondott emberi szót különösen nagy értéknek tartotta. Életének meghatározó eleme volt a szeretet, és őszintén hitt abban, hogy ha valaki ebből ad, akkor sokkal többet kap vissza. Ő maga is sok erőt merített betegei szeretetéből. Mint mondta: egy orvos megjárja a poklot és mennyet, az élet és a halál mezsgyéjén telnek a mindennapjai, de sokkal több a csoda.

– Az emberi kapcsolataimban mindig építettem a hitre és a humorra is. Hozzásegít egy megelőlegezett bizalomhoz, ami nélkül még orvos-beteg viszonylatban sem lehet megteremteni az együttműködést. Az orvosnak előbb fájdalmat kell okoznia ahhoz, hogy segítsen, jót tegyen. Ez nem megy bizalom nélkül – lépett ki a kórházi közegből intelmével.

Akkor a hosszabb és kötetlenebb beszélgetés közeli folytatásával váltunk el. Sajnos, hagytuk elrepülni az éveket, az alkalmat.

NYZS


Tisztelt Gyászoló Közösség!

Mint arról korábban tájékoztatást adtunk, dr. Adorján Gusztáv búcsúztatása 2020. november 11-én, szerdán 12 órakor lesz a nyíregyházi Északi Temető főravatalozójában. A kedd éjféltől érvénybe lépő járványügyi korlátozások miatt a temetéseken maximum 50 fő vehet részt.

A család kérésére a gyászistentisztelet és búcsúztatás így kizárólag szűk családi és baráti körben zajlik.

- Nyíregyháza MJV Sajtószolgálata -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában