Adventi mesék

2020.12.04. 12:26

Szívmelengető történetek

A Vécsey utcai fiókkönyvtár munkatársai és olvasói adventi mesékkel segítik az ünnepi ráhangolódást.

CsA

Gyerekek, családok, iskolai osztályok készítik a Mesekalendáriumot

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

„A mese gyógy­ír, a mese játék, a mese csoda, a mese hit, a mese lélek. Mosoly mindenki lelkére”– vallja Csernik Szende székely mesemondó, ahogy a Vécsey utcai fiókkönyvtár elhivatott munkatársai is, akik azt találták ki, hogy vállalkozó kedvű, lelkes olvasóik segítségével adventi Mesekalendáriumot készítenek.

– A koronavírus-járvány miatt nekünk is online programokra kellett áttérnünk. Karácsonyhoz közeledve arra kértük olvasóinkat, hogy otthon olvassanak fel egy-egy mesét, és rögzítsék azt videóra, majd küldjék el nekünk. A szívme­lengető történetekből december 1–24. között mindennap megosztunk egyet a közösségi oldalunkon. A kezdeményezésünkhöz nagyon sokan csatlakoztak, gyerekek, családok, iskolai osztályok és pedagógusok, valamint színészek, Fridrik Noémi, Pregitzer Fruzsina, sőt még Thuróczy Szabolcs is, akinek édesanyja, Julcsi néni rendszeres látogatónk. Kiderült, hogy a művész szenteste született, ezért az utolsó mesét ő fogja elmondani – árulta el lapunk érdeklődésére B. Mikula Edit, a nyolcszáz–kilencszáz tagot számláló, családias Vécsey utcai fiókkönyvtár vezetője.

Sokan csatlakoztak

– Az első történet egy igazán különleges kis embertől érkezett: a Móricz Zsigmond Színház két évvel ezelőtt elhunyt örökös tagja, Koblicska Kálmán unokája kezdte a sorozatot. Kornél egy fantasztikus és tehetséges kisfiú, szerepel Dobó Kata új, Lakner Artúr Édes mostoha című könyve alapján készülő El a kezekkel a papámtól! című filmjében. A másodikat egy édesanya, Gabi és kislánya, Kincső közösen meséli el. Megsúgták nekünk, hogy sokat gyakoroltak, és minden pillanatát élvezték az olvasásnak és a videókészítésnek. Már most jelezték, hogy ha lehet, legközelebb is szeretnének csatlakozni a kezdeményezésünkhöz. A csütörtökön közzétett mesét a Vécsey-iskola egyik tanító nénije, Szakady Katalin és kis tanítványai előadásában láthatjuk, akik el is játsszák Holle anyó történetét.

– A visszajelzések nagyon jók, azok is örülnek a Mesekalendáriumnak, akik nézik, s azok is, akik készítik. Szerettünk volna ünnepi hangulatot, egy kis melegséget csempészni a vírus miatt visszavonultabban, magányosabban élők szívébe, s úgy tűnik, sikerült.

CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában