Ricse

2021.01.08. 15:10

Hollywood magyar óriására emlékeztek

Szabolcsveresmarttól alig öt kilométerre található Ricse, Zukor Adolph a Paramount Pictures filmvállalat alapítójának szülőhelye.

KM

Az 1873. január 7-én született magyar származású filmmogulról minden évben megemlékezik a négy esztendeje éppen Ricsén zászlót bontó Magyar Hollywood Tanács. A szervezet elnöke szerint Zukor sohasem felejtette el magyar gyökereit, mindig büszke volt magyarságára. A tanács éppen ezért küldetésének tartja Zukor és a többi hollywoodi magyar emlékének megőrzését. Az idén a Covid-helyzet miatt a tanács – ismert filmesek részvételével – Zoom-konferencián emlékezett a nagy magyar stúdióalapítóra.

A szerdai eszmecserén – amely elérhető a szervezet Facebook-oldalán – a tanács elnöke mellett részt vett Rófusz Ferenc Oscar-díjas rendező, Koltay Róbert színművész, Bunyik Béla, a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál alapító igazgatója, Rozgonyi Ádám rendező, Hubai Gergely filmesztéta, valamint Vécsi István, Ricse polgármestere. Minden évben kiosztják a Zukor Adolph-díjat is, amelyre már folyamatosan érkeznek az ajánlások.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában