Fejlesztések

2021.02.04. 07:11

Félmilliárd forintot meghaladó fejlesztések a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegyében

Több mint félmilliárd forintos fejlesztések fejeződtek be a debrecen-nyíregyházi római katolikus egyházmegye területén: a vissza nem térítendő támogatásokból templomok, közösségi épületek, plébániák, óvodák újultak meg – közölte az egyházmegye sajtószolgálata az MTI-vel.

Közleményük szerint Az egyházi közösségi célú programok és beruházások elnevezésű projekt keretében több mint 228,8 millió forint vissza nem térítendő támogatás felhasználásával az egyházmegye 25 intézménye újult meg, de jutott közösségi programokra, rendezvénysorozatok szervezésére is.

A program keretében egyebek mellett megújult a debreceni Megtestesülés templom belső tere, a nyíregyháza-borbányai templom tetőszerkezete, a debreceni Szent István templom lábazata és nyílászárói, a demecseri templom padozata, de felújították például a nyírtassi, a kékcsei, a buji, a nagyvarsányi, a fülöpi templomot, a nyíregyháza-orosi, a fehérgyarmati, a pócspetri és a balkányi plébániát, valamint a tyukodi kápolnát is – írták.

A 2018 eleje és 2020 vége között felhasznált támogatásból egyházközösségi táborokat is szerveztek Püspökladányban és a debreceni Szent István plébánián. Nyíregyházán az egyházmegyei lelkipásztori intézetben közösségi programokat, több egyházközösségben pedig zarándoklatokat rendeztek.

A magyar katolikus egyház országos óvodafejlesztési programja keretében elnyert több mint 268 millió forint vissza nem térítendő támogatásból a nyírbátori Báthory István katolikus óvoda, két tanítási nyelvű általános iskola és gimnázium Váradi utcai ingatlanján óvodát építettek – írták.

„A beruházás megvalósulásával a katolikus hitélet megtapasztalása óvodától középiskoláig megtörténhet a nyírbátori intézményben. A szülőknek, gyermekeknek kínált lehetőség – keresztény nevelés óvodától a középiskolás kor végéig – erősíti a városban élő keresztény közösséget” – áll a közleményben. A projekt által nyújtott támogatás keretében háromcsoportos óvoda épült sószobával, tornateremmel, kiszolgáló helyiségekkel, irodával, egyéni foglalkoztató-fejlesztő szobával – tették hozzá.

Azt is megemlítették, hogy 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el „a helyi nemzetiségi közösségek hitélete szempontjából jelentős nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya társszékesegyház és az egyházmegyei lelkipásztori intézet felújításának előkészítésére és a beruházás első ütemének megvalósítására”.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában